Ez a nap
Párbeszéd: valósuljon meg itthon is az Európai Unió Szociális Pillére!
A magyar választók 86%-át képviselve a Párbeszéd országgyűlési határozati javaslatot nyújt be a göteborgi EU-csúcson elfogadott Szociális Pillér magyarországi megvalósításáért.
Karácsony Gergely és a Párbeszéd hisz abban, hogy Magyarország és az Unió jövője a szociális biztonság erősítésében van.
A magyarok pártolják leginkább a közös uniós szociális rendszer kiépítését
Az Eurobarometer friss kutatása szerint a magyarok pártolják leginkább a közös uniós szociális rendszer kiépítését. Karácsony Gergely és a Párbeszéd a Mindenki számít! című programban is rögzítette meggyőződését, hogy a magyar embereknek ugyanolyan szociális jogok járnak, mint a nyugat-európaiaknak: hatásos védelem a szegénység ellen, méltányos bérek és munkakörülmények, a munka és magánélet egyensúlya, minimumnyugdíj, színvonalas és elérhető egészségügy, a hátrányos helyzetűek és a fogyatékossággal élők megfelelő támogatása, ifjúsági garancia, ingyenes képzések, lakhatáshoz való jog.
Ezért Szabó Tímea, a párt országgyűlési képviselője határozati javaslatot nyújtott be, amelyben a november 17-én elfogadott Szociális Pillér hazai megvalósítására szólítja fel a kormányt. Mivel a 20 alapelvet megfogalmazó dokumentumot a magyar kormány is támogatta, reméli, hogy a kormánypárti képviselők szavazataira is számíthat, amikor a gyakorlati megvalósításra kerül a sor.
A Párbeszéd javaslata egy összetartó, szolidáris Magyarországhoz és egy erős, szociális Európához visz közelebb.
Szerző
Friss
- Éjszakai csengőfrász
- Tudta: a rezsivédelmi alapot a kormány uniós forrásból működteti, viszont azt nyomatja, hogy ‘Brüsszel meg akarja tiltani a rezsicsökkentést’
- Szijjártó Péter, ezért taníttatunk és tartunk el? – kérdezte egy kommentelő a hétfői ‘ilyenmégsisamvolt’-bejelentését követően
- Meghalt a hollywoodi sztárok kedvenc magyar riportere
- Pintér Sándor vörös kódja a rendkívüli hideg miatt
- A KDNP a természetes unintelligenciával küzd a mesterséges intelligencia ellen
- A jövőben kártérítésre jogosultak a pszichiátrián kényszerkezeltek
- Aki túléli, ne felejtsen el újra a Fideszre szavazni – kommentelt feketehumorú ‘ketteske’, akit nem láttak el a XVII. kerületben
- Mennyit ér a honvédségi nyilatkozat, amihez senki nem adta a nevét? – Frissítve!
- Gondolatébresztő (!) Németh közszolgának: mi lenne, ha Orbán Viktor is átállna és a Tisza őt indítaná 2026-ban?