Connect with us

Ez a nap

A pártközpontból leüvöltötték a zalaegerszegi fideszesek fejét

Orbán gazdasági évnyitója: kitiltunk mindenkit.....
Megosztás

Zalaegerszeg képviselő-testületének szavazása után komoly nyomás érkezett a Lendvay-utcából.

A szabálytalan és összeférhetetlen közbeszerzéssel bonyolított lámpacserékben érintett Zalaegerszeg fideszes többségű képviselő-testülete múlt szerdán megszavazta, hogy kérjék ki a kormánytól az OLAF-jelentés városra vonatkozó részét.

A voksolás után komoly nyomás érkezett a budapesti pártközpontból: a Népszava forrása szerint a térség Fidesz-KDNP-s országgyűlési képviselője, Vígh László személyesen kereste meg Balaicz Zoltán polgármestert és Tóth László frakcióvezetőt és

„üvöltötte le a fejüket.”

Eredményesen. Másnapra, az ellenzék szerint jogellenesen rendkívüli ülést hívtak össze, és hatályon kívül helyezték az előző nap megszavazott határozatot.

Törvényességi felügyeleti eljárást kezdeményeztek hétfőn a Zala megyei kormányhivatalnál a zalaegerszegi képviselő-testület ellenzéki képviselői, ugyanis szerintük jogellenesen hívták össze a városban a csütörtöki rendkívüli közgyűlést, ahol hatályon kívül helyezték az egy nappal korábbi közgyűlési döntést, ami arról szólt, hogy a város kérje ki a kormánytól a Tiborcz István cégeivel kapcsolatos OLAF-jelentést, melyben a zalaegerszegi közvilágítás cseréjéről is szó esik. Miután a jogszabály szerint csak akkor lehet megismételtetni egy kérdésről a voksolást, ha a korábbi döntés miatt sérültek volna az önkormányzat érdekei, s ez az ellenzéki képviselők szerint nem állt fenn, így megtették a szükséges jogi lépéseket.

A rendkívüli közgyűlésen derült ki az is, hogy az OLAF tavaly levelet küldött az önkormányzatnak, és kérdéseket tett fel a 2015-ben befejeződött, 85 százalékban az unió, s 15 százalékban a magyar állam által finanszírozott, egymilliárd forintos beruházással kapcsolatban, mely során az Elios Innovatív Zrt. ledes lámpákra cserélte a korábbi közvilágítást. Az ellenzéki képviselők a közgyűlés után kikérték ezt a levelet, illetve a város válaszait, ám nem kapták meg: a jegyző szerint ugyanis meg kell keresni a dokumentumokat.

– Miután az ellenzéki képviselők hétfőn sem tekinthettek bele a dokumentumokba – mondta Góra Balázs, az MSZP zalai alelnöke -, írásban is benyújtották a kérelmüket. Csütörtök óta annyi kiderült, hogy a jegyző többek között arra hivatkozva nem akarja nyilvánosságra hozni a levelet, hogy ügyészségi vizsgálat indult az OLAF-ügyben, s emiatt csak a procedúra lezárulta után lehet ezt megtenni. Góra Balázs hozzátette, úgy látszik, Zalaegerszegre külön jogszabályok vonatkoznak, hiszen például Szolnokon egy e-mailben benyújtott kérésre megküldték a helyi önkormányzatnak írt OLAF-levelet a képviselőknek.

(Forrás: Népszava)

Kapcsolódó: 

Fideszesek is kihátráltak Orbán vejének volt cége mögül, de lett is nagy riadalom

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük