Connect with us

Kiemelt hírek

PDSZ: Maruzsa Zoltán megmutatta, hogy van még lejjebb…

maruzsa
Megosztás

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete a tegnapi egyeztetéseket ígérő hírek után megdöbbenve tapasztalta, hogy ez az egyeztetésnek nevezett esemény már le is zajlott, mégpedig úgy, hogy ön kizárólag a kormánynak alárendelt, és vele egyetértő szervezetekkel egyeztetett – írja a PDSZ Országos Választmánya.

A valódi egyeztetés elmaradt

A hírek szerint az egyeztetésen részt vett három kormányzati hivatal képviselője (Oktatási Hivatal, Klebelsberg Központ, Tisztifőorvos), továbbá két olyan szervezet, a Nemzeti Pedagógus Kar és az Országos Diáktanács, amelyek legitimációja egyértelműen a kormány jól megtervezett akaratából ered, és meglepő módon az a Pedagógusok Szakszervezete is, amelyik korábban 29 más társadalmi szervezettel és szakszervezettel együtt kérte az érdemi, széleskörű egyeztetést az érettségivel kapcsolatban. Véleményünk szerint azért is születhetett ez a felelőtlen, jogsértő és szakmai szempontokat teljesen figyelmen kívül hagyó döntés, mert a valódi egyeztetés elmaradt.

A PDSZ elutasítja az egyeztetésnek ezt a színházi formáját, és hamisnak tartja az abból levont következtetést.

Az ön Facebook-oldalán a mai napon az is nyilvánosságra került, hogy a hat megkérdezett szervezetből csak az Országos Diáktanács véleményét hozta nyilvánosságra: annak 19 tagjából 17-en támogatták az érettségi május 4-ei kezdetét.

Kérdés, hogy milyen információk alapján szavazott a 19 diák

Vajon tudták-e, hogy a május 4-ei érettségi elhalasztásának mi az alternatívája?

A jogszabályokban és az államtitkári kommunikációban ennek nyoma sincs.
Ezzel a döntéssel olyan, akár krónikus betegségben szenvedő, vagy veszélyeztetett családtagokkal rendelkező fiatalokat is a májusi érettségire szorítanak, akik jogosan féltik a továbbtanulásukat. Az is elhangzott, hogy az országos tisztifőorvos véleménye, valamint több járványügyi szakértő szerint maximális biztonsági intézkedések betartásával megtartható az érettségi. Négy szervezetről ugyanakkor nem tudni, hogy támogatják, vagy csupán nem ellenzik a bejelentést. Létezik az, hogy országos hivatalok eltekintettek attól, hogy az érettségi szervezésének jogszabályi előírásait betartsák?
Bár minden kérdésben fontos az érintettek véleménye, 17 diák “igen” szavazatára hivatkozni azonban egy ilyen súlyú, életet tömegesen veszélyeztető helyzetben – elgondolkodtató.

Nem az a kérdés, hogy lebonyolíthatók-e a vizsgák, hanem az, hogy mekkora kockázattal

A PDSZ szerint egyetlen ember egészségét és életét sem szabad veszélyeztetni olyan esetben, amikor nincs maximális biztonság és van kockázatmentes alternatíva. Márpedig lehetőség van az érettségik és az egyetemi őszi szemeszter kezdetének elhalasztására, és ezen túl is jó pár más lehetőség kínálkozik, beleértve akár a jegymegajánlást vagy az online érettségit is. Nem így történt, s ön ma bejelentette, hogy nincs jobb megoldás, mint a járvány tetőzésével párhuzamosan megrendezni az írásbeli vizsgákat.

Nagyon sajnáljuk, hogy nem vett példát szlovák kollégájától, Branislav Gröhling oktatási minisztertől, aki – felülbírálva az ország tisztifőorvosának véleményét – érettségi helyett a jegymegajánlás mellett döntött, és nem kockáztat emberéleteket. Még a lengyel kormány is belátta, hogy az érettségit legalább egy hónappal el kell halasztani.

Ehhez képest mit tesz ön?

Hetek óta bizonytalanságban tartja az érintetteket, dezinformál és manipulál, amikor a május negyedikén kezdődő érettségit ellenzőket úgy állítja be, mint akik el akarják venni a diákoktól az érettségi és a továbbtanulás lehetőségét.

Ön megkésve és sebtében hívott össze egy, az önök szempontjából kockázatmentes látszat-egyeztetést

Még a résztvevők többségének véleménye sem derült ki.

Erre az “egyeztetésre” hivatkozva ön bejelentett egy olyan megoldást, amelynek egészen biztos, hogy lesznek áldozatai, valódi felelőse azonban nem.

Államtitkár úr, azonnal vonja vissza mai döntését! Ha ezt nem teszi meg, ön is legalább olyan mértékben lesz felelős az ebből következő tragédiákért, mint főnöke.

Forrás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük