Kiemelt hírek
Pénzügyi asztrológiai előrejelzés a 2019-es évre

Oroszlán
Azok akik ezen jegy alatt születtek, igencsak szerencsésnek mondhatják magukat a 2019-es évben: számíthatnak arra, hogy ebben az esztendőben hű barátokká válnak, továbbá pozitív benyomást keltenek magukról már az első találkozón is. Ezekkel a képességekkel az Oroszlán sikereket ér el és könnyedén megtalálja a jó befektetőket.

A pénzt ugyan az Oroszlán is szereti, ezért talán nem is meglepő, hogy szinte mindig sikeres a pénzügyeivel kapcsolatban. A 2019-es év sem lesz kivétel ez alól. És még ha kockázatos vállalkozásba vág is, a disznó évében biztosan nem fog veszíteni.
Nyilas
A Nyilasokról köztudott, hogy meglehetősen ravaszok. A Nyilas könnyen el tudja érni azt, hogy valaki más dolgozzon helyette. Ennek az állatövi jegynek a képviselői jó pszichológusok, és képesek befolyásolni az embereket, ennek ellenére elmondható, hogy képesek keményen dolgozni is, könnyen taníthatóak és persze ravaszok. Elmondható tehát, hogy valóban szerencsés emberek. Az új esztendőben sok kisebb sikertelenségük mellett (melyeket egyébként könnyűszerrel leküzdenek majd) a nyilasok a 2019-es évben nagy jutalomra számíthatnak.
Amint látható, a 2019-es esztendőben senki számára sem fog hullani az égből a pénzeső, hanem a befektetett munka fogja meghozni a maga financiális gyümölcsét. Minden állatövi jegyre igaz lesz az, hogy ami a pénzügyeket illeti könnyebben, szabadabban fog élni, de csak akkor, ha ezért a privilégiumért meg is dolgozik. A disznó kedvessége és vidámsága minden emberre kihat, és sok kellemes pillanatot hoz majd az életünkbe.
Írja meg nekünk a komment-rovatban, ha Önt is motiválják az asztrológiai előrejelzések. És ne feledje el megosztani ezt a cikket barátaival, ismerőseivel a közösségi oldalakon sem!
Válassz egy kártyát, és kiderül, mikor válnak valóra álmaid!
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szabó Bálint: botrányok és következmények – ‘A börtön ablakában…’?
- Már nem képes emberi hangon szólni – Ami mostanában zajlik Magyarországon, az rémes
- Mi lesz veled, Budapest – mi következik a kormány inkasszója után?
- A Megafon honnan támogatott cucc? – 5.800 milliós bevételből lett 2024-ben veszteséges – Hiába, ami jó, az jó….
- Első nap egy új munkahelyen: túléltem. Alig….
- Vége a szerelemnek, marad a csalódás: Hugh Jackman és Deborra-Lee Furness ‘rosszízű’ válása ‘ágytól-asztaltól’
- Grúzia még nálunk is jobban teljesít? Forródrót és e-mail várja az ottani ‘pofa be-törvény’ megszegését jelenteni vágyókat
- Kocsis Máté -akit Fidesz frakcióvezető minőségben tartunk el- felnyitotta dossziéját…
- A Tiszások átvállalják a Kölcsey kirúgott tanárainak perköltségét – tudatta Magyar Péter
- Orbán Viktor születésnapjára – Rendhagyó köszöntő
casino en ligne
2025.05.22 00:53 at 00:53
It’s awesome to go to see this website and reading the views of all mates concerning this article, while I am also zealous of getting
knowledge.
casino en ligne
Hey! This post couldn’t be written any better! Reading
this post reminds me of my good old room mate! He always kept talking about this.
I will forward this write-up to him. Fairly certain he will have
a good read. Thanks for sharing!
casino en ligne France
Hi there, yeah this paragraph is in fact nice and I have learned lot of
things from it concerning blogging. thanks.
casino en ligne
Hi, i think that i saw you visited my website thus i came to “return the favor”.I’m attempting to
find things to improve my web site!I suppose its ok to use a few of your ideas!!
casino en ligne fiable
What’s up Dear, are you genuinely visiting this web site regularly, if so then you
will without doubt take nice know-how.
casino en ligne
I’m not that much of a internet reader to be honest but your blogs really nice, keep it up!
I’ll go ahead and bookmark your site to come
back later on. Cheers
casino en ligne
When some one searches for his essential thing, thus he/she wishes to be available
that in detail, therefore that thing is maintained over here.
casino en ligne
Hello colleagues, its wonderful piece of writing about teachingand
completely defined, keep it up all the time.
casino en ligne
I like it when folks come together and share ideas.
Great blog, stick with it!
casino en ligne
Awesome article.
casino en ligne