Connect with us

Kerítésen innen

Pesty László: régóta mondom, hogy ez 1923, Szicília

Pesty László: régóta mondom, hogy ez 1923, Szicília
Megosztás

Nagyon szerencsétlennek tartom, hogy belekényszerítik abba, amibe. (…) Ráadásul egy a teljes magyar társadalmat érintő kérdést is erre a szintre akarnak lerántani. Ez egyszerre kontraproduktív, tragikus és gusztustalan – mondta a Magyar Hangnak adott interjújában Pesty László dokumentumfilmes, a Pesty Fekete Doboz és a Gerilla alapítója.

Pesty hol eltűnik, hol előkerül… most éppen az utóbbi történt

A riport apropója Magyar Péter nyilvánosságra hozott hangfelvétele volt, amiről Pesty László azt mondta:

„Magyar Péter ledobott egy bombát. Érzésem szerint nem atomot, de ha figyelembe vesszük, hogy a hangfelvételen elhangzottak súlyosan terhelő információkat tartalmaznak Rogán Antalra, Polt Péterre, valamint a nyomozóhatóság függetlenségére nézve, akkor ez a bomba bizony fel is robbant. Az most a kérdés, hogy mi van még a Magyar Péter vadásztarisznyájában. Ellenségeinek azt tanácsolom, hogy ne bízzák el magukat vele szemben.”

Kérdésre válaszolva a lehetséges következményekről az a véleménye, hogy

„A lehetséges jogi következmények egyelőre igen homályosak és kétségesek. A „Magyar Péter-jelenség” ugyanakkor kommunikációs szempontból igen figyelemreméltó: nagyon komoly teljesítmény, hogy a fél ország Magyar Péterről beszél már lassan két hónapja, a kormánypárti kommunikáció pedig nem képes visszavenni a kezdeményezést. Vannak olyan felmérések, amelyek szerint 7 millió embert ért el, egyszerű eszközökkel, jóformán fizetett hirdetések nélkül. Ügyes kommunikációval tömegeket képes megmozgatni.”

Hozzátette:

„És mindezt úgy képes elérni, hogy egy Facebook-oldalon kívül nincs semmije, viszont óriási médiaoffenzíva folyik ellene nemcsak a kormánymédia, de a balos média részéről is. Ennek oka, hogy az ellenzék támogatottságára is komoly veszélyt jelent.”

Arra a kérdésre, hogy szerinte megreformálható-e a Fidesz, ezt válaszolta:

„A Fideszben, magas és alacsony szinten is sokan szimpatizálnának a radikális reformok gondolatával és a Lölő-jelenség felszámolásával. Ennek bekövetkeztével azonban még a jelek szerint várni kell. Most összezárás van.”

Varga Judit-szál…

Azt nem erősítette meg, amit Bayer Zsolt a rá jellemző hangvételű cikkébe írt, miszerint a Fideszben 10 éve köztudott volt, hogy Magyar Péter bántalmazza a feleségét, ami annak fényében, hogy kvázi barátkét beszélt a volt igazságügyi miniszterről, sokatmondó.

„A házasságuk utolsó szakasza nem volt boldog és zavartalan, ez a párt közösségén belül közismert volt. Varga Juditot jól ismerem és nagyon jó, kvázi baráti viszonyt ápolok vele, egy páratlanul okos, művelt, korrekt és karakán hölgyet tisztelek a személyében. És nagyon szerencsétlennek tartom, hogy – ez egy opció – belekényszerítik abba, amibe. (…) Ráadásul egy a teljes magyar társadalmat, 10 millió embert érintő kérdést is erre a szintre akarnak lerántani. Ez egyszerre kontraproduktív és tragikus és gusztustalan. (…) Már fél évvel ezelőtt azt mondtam, hogy lassan kezdünk úgy kinézni, mint 1923, Szicília.”

A riport további részleteit ide kattintva olvashatja.

Szerző