Kerítésen innen
Polgármesteri fejtágítót tart a Fidesz a civilek további vegzálásáért
Mottó: nem kell elvenni a jogokat, elég az igényt kiirtani. Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke 18 nagyobb város polgármesterét rendelte be raportra.
Fejtágítás
Január végére tervezi Kaposvár polgármestere, hogy újra elbeszélget polgármester-társaival a szerinte égetően fontos civil-vegzálásról. Feltehetően nem tartja elég hatékonynak az inkriminált városokban üldözésüket, ráerősít.
A székesfőváros ad otthont a nemtelen kezdeményezésnek, melyen a HírTV értesülése szerint Szita a Soros György magyar származású amerikai filantróp, üzletember által támogatott vidéki, szerintük bevándorlást szervező irodák terjeszkedéséről rántja le az amúgy is áttetsző leplet.
Az alapos nyilvántartás révén a Fidesz politikusa azt akarja fehéren-feketén bebizonyítani társainak a Fidesz-hívésben, hogy a Magyarországon működő mintegy 600 alapítvány 10 százaléka Soros Györgyhöz köthető, ami magában is nonszensz. Nem beszélve a szándékaikról! Az elvetemültek jogsegélyt nyújtanak a rászorulóknak, mások ételt és meleg ruhát osztanak annak, aki éhes és fázik. Pfújjjjj!
Vannak, akik kiállnak – helyettünk is – azok mellett, akiket igaztalanul hurcol meg a regnáló hatalom. Mások ügyvédet biztosítanak annak, aki nem tudja megfizetni. Még arra is vetemedik egyikük-másikuk, hogy árgus szemmel figyeljék, hogy az egyre nagyobb hatalommal bíró kormány betartja-e a maga hozta törvényeket.
Egy szó, mint száz: életveszélyesek ránk, magyarokra nézve! Mindenesetre Szita Károly a hagyományokhoz híven első munkanapján fogadta a kaposvári kéményseprők képviselőit, és boldog, szerencsés új évet kívánt nekik. Hátha erre is szükség lesz!
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
Friss
- Ujhelyi István: már érzi az ország a NER-váltás ízét!
- Hej, ha én gazdasági miniszter lehetnék…!
- Szokjunk hozzá, hogy a fejünkre potyogtatnak? – Hétvégi Lendvaiságok….
- Medvegyev: ‘senki sem garantálja, hogy Kijev megéri május 10-ét’
- ‘Újabb Ferrari Felcsúton’, avagy ‘akinek nincs Ferrarija, az annyit is ér’? – De, hogy száll ki belőle a leggazdagabb magyar? – Frissítve!
- Nagyon izgi, hogy mit találnak ki ‘agytröszték’ Orbán Viktornak anyák napi köszöntőként…. – Frissítve!
- Horoszkóp leendő- és már anyáknak május első vasárnapján
- Pintér ‘mindenminiszter’: ha egy OBI, vagy Spar meg tudja oldani, miért ne menne ez az egészségügynek is?
- ‘Nemrég még komoly politikusnak hitte magát, most meg egy harmad osztályú celeb lett …’ – reakció Orbán szombati ‘jófejkedésére’
- Folyosói pletyus-infó: mivel a Trump-Vucic találkozó meghiúsult, utóbbi ‘inkább megbetegedett’ és hazautazott