Kerítésen innen
Polt Péter professzorrá lett – hiába szavazta le a jogi kar
Az ELTE ÁJK Kari Tanácsa a dékán előterjesztésére júniusban szavazott arról, hogy Polt Péter legfőbb ügyész megkaphassa a professzori cím használatához szükséges egyetemi magántanári kinevezést. Akkor eljárásrendi szabálytalanság miatt érvénytelennek nyilvánították a szavazást.
Nem úgy van az!
A 444.hu híradása szerint a következő, szeptember 26-ai ülés jegyzőkönyvéből kiderült, hogy a Kari Tanács 8 igen, 23 nem és 1 érvénytelen szavazattal
elutasította Polt egyetemi magántanári kinevezését.
Valamit azonban sikerülhetett kitalálniuk – a nem tudni pontosan kiknek – mert a hétfőn megjelent Magyar Közlönyben megjelent, hogy Balog Zoltán ajánlása alapján megtalálták a kiskaput és mégis egyetemi tanár lett az ügyészfőnök. A dolog pikantériája, hogy immár nem bízták az ügyben egyáltalán nem kompetens Kari Tanácsra a dolgot, hanem ahogy az egy rendes pártállamba szokás, fölülről beleszóltak. A címet Áder János adományozta párt- és elvtársának.
Jól zárul tehát hősünknek a 2017-es év, december 15-től hivatalosan is nyomtattathat magának új névjegyet, amire ráirathatja, hogy Polt professzor.
(forrás: zoom.hu)
Szerző
További cikkek olvasása a szerzőtől, a nevére kattintva.
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Újabb ‘saját láb’ nőtt az Orbán-lány és Tiborcz-vő ‘házatáján’
- Az új Rajk-per elé…
- Péntek a Ferenciek terénél a TEK -kormány?- miatt ült dugóban az arra autózó, méghozzá az ukránokkal vívott kémháború okán
- Történelmi fintor
- Akar ‘presszózkodni az értékteremtés konzervatív formáját egy, a következő generációknak is vonzó módon és helyen’ – Az MCC segít!
- Bencsik András Önről, ha nem Fidesz-szavazó: ‘….falkákba verődve okádanak savat, bármerre is járnak az online térben…’
- ‘Mi a búbánatnak kell még történnie határokon innen és határokon túl, hogy végre kinyíljanak a szemek?’
- Magyar Péter: ‘az az igazság, hogy a Karmelitában sokan már nem ennek a kormánynak szurkolnak’
- Aki azt hitte, hogy már ‘nincs lejjebb’, hallgassa Lázár pénteki infóját
- Lilu a Budapest Pride megnyitójának házigazdája
George RONA
2017.12.05 20:19 at 20:19
proff (eszionális) szélhámos! =))
Teca Szij
2017.12.05 23:12 at 23:12
NINCS mihez!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Pesti Gúnár
2017.12.06 10:19 at 10:19
Ha sokat ugrálnak, megkaphatják Polt professzor mellé Putler díszpolgárt.