Kerítésen túl
Pótvizsgára küldték az Orbán-jelöltet – Pótkérdések a pótjelöltnek
Nem ment át a szakbizottsági koordinátorok szavazásán Várhelyi Olivér magyar biztosjelölt, közölte közösségi oldalán Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője.
Pótkérdések….
Mint arról beszámoltunk, Várhelyi meghallgatása ma reggel volt, ahhoz, hogy a Parlament egyben szavazhasson a teljes bizottságról, előbb egyenként jóvá kell hagynia minden jelöltet a szakbizottságokban a pártcsaládok vezetőinek, vagyis úgynevezett koordinátorainak. Egészen pontosan a szavazatok kétharmadára van szüksége minden jelöltnek.
„Pótkérdések a pótjelöltnek – ez Európa véleménye az Orbán-kormányról
Indokolt vesszőfutás újabb állomásához ért a Fidesz: a szakbizottsági meghallgatáson Várhelyi Olivér, a fideszes biztosjelölt. Szavazás helyett újabb kérdéseket kap, ugyanis a bizottság továbbra sincs meggyőződve róla, hogy képes lenne az őt delegáló párttól függetlenül, a nevében előre „türk üzleteket” bonyolító Orbán Viktor befolyása nélkül dolgozni.
Bármi lesz a folyamat vége, két következmény teljesen biztos: a Fidesz kettős beszéde lelepleződött, elbukott, pontosan tudják már Európában is, hogy mit kell tőlük kérdezni. Másfelől pedig az idén májusban vállalt feladatunkat az Európai Parlamentben eddig következetesen végrehajtottuk: a szabad, tisztességes és demokratikus Európát, benne Magyarország esélyét védjük az önkényuralmi befolyástól. Erdogantól, Putyintól, és igen, míg előbbiek szolgája, addig Orbán Viktortól is.”
Mindez Dobrev Klára szemüvegén át….
„Megbukott Várhelyi Olivér az EP Külügyi Bizottságának meghallgatásán, pótvizsga lesz! Orbán első embere még a startvonalra sem állhatott, a másodikat pedig pótvizsgára küldték. A DK európai pártcsaládja nemmel szavazott, így nem volt meg a szükséges többség.”
Fidesz-hit szerint….
Várhelyi Olivér mai EP-szakbizottsági meghallgatása egyértelművé tette, hogy
nem szakmai, hanem politikai támadás zajlik a magyar biztosjelölt ellen. A fidesz közleménye szerint
ugyanazok a bevándorláspártiak támadják a magyar biztosjelöltet, akik eddig támadták a magyar bevándorláspolitikát. Lehangoló látni a magyar ellenzéki európai parlamenti képviselők agresszív és példátlan áskálódását a magyar jelöltek – korábban Trócsányi László, majd Várhelyi Olivér – ellen.
„Gyurcsányné, a momentumos Cseh Katalin, a szocialista Ujhelyi István, a jobbikos Gyöngyösi Márton a többi bevándorláspártival együtt mindent megtesznek, hogy a magyar jelölt kinevezését megakadályozzák, ezúttal sem a magyar érdekeket képviselik” – olvasható a közleményükben.
Szerző
Friss
- Megvan, hogy ki irányítja ezentúl az Egyesült Államok magyarországi nagykövetségét
- Szegény fotós előre szaladt, hogy lekaphassa az érkező loholót? – érdeklődött egy kommentelő Szijjártó újabb szaladgálásával kapcsolatban
- A három legcélirányosabb női csillagjegy
- Döntsön, hogy jó hír-e, hiszen Ön fizeti: a Rogán-minisztérium levédeti a ‘jó hír’ szópárt
- Sztrájk-bejelentés: április 23.
- Így tromfol Orbán, -ezúttal a miniszterelnök névrokona- az újdonsült dr.: ‘Ukrajna nevű probléma’
- Lech Wałęsa a lengyel Szolidaritás vezetője „elküldte gyufáért” Donald Trtumpot, amikor keményen kioktatta politikatörténetből
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!