Kerítésen túl
Putyin riasztó beszédének legfontosabb részei
Putyin elnök a valóságot semmibe vevő riasztó beszédet mondott.
Az ünnepség célja, amelyen Putyin elnök elmondta a valóságot semmi bevevő riasztó beszédét, azt a célt szolgálta, hogy aláírják az Ukrajnától háborúval, és álnépszavazással elcsatolt területek függetlené válását, majd „örökre” Oroszországhoz csatolását.
Vissza a tárgyalóasztalhoz
Putyin nemzeti katasztrófának nevezte a Szovjetunió összeomlását, amit „a pártelit követett el anélkül, hogy kikérte volna a hétköznapi emberek véleményét”. A Szovjetuniónak vége. A múltat nem lehet visszahozni. És ma Oroszországban nincs is rá szükség. Nem erre törekszünk. De semmi sem erősebb, mint emberek millióinak elszántsága, akik kultúrájuk, hitük, hagyományaik és nyelvük alapján Oroszország részének tekintik magukat – fogalmazott. Zaporizzsja, Herszon, Luhanszk és Donyeck lakói örökre polgárainkká válnak – emelte ki az orosz elnök. Továbbá felszólította a kijevi rezsimet, hogy azonnal hagyjon fel minden ellenségeskedéssel. Felszólítjuk a kijevi rezsimet, hogy azonnal szüntessék be a tüzet, minden ellenségeskedést, a háborút, amelyet még 2014-ben kirobbantottak, és térjen vissza a tárgyalóasztalhoz! – fogalmazott. Kiemelte: minden rendelkezésünkre álló eszközzel megvédjük földünket. Újjáépítjük a lerombolt városokat, fejlesztjük az infrastruktúrát és az állampolgárok szociális biztonságát.
A nyugat célja Oroszország elpusztítása
Az orosz elnök a továbbiakban arról beszélt: a Nyugat célja, hogy elpusztítsa Oroszországot, ezt a célját pedig Ukrajnában leplezte le. Szerint a Nyugat mindent meg fog tenni azért, hogy fenntartsa a gyarmati rendszert. Szerinte a nyugati vezetők tévesen azt gondolják, hogy nekik nincs szükségük Oroszországra, hanem Moszkvának van szüksége a Nyugatra. Mint fogalmazott, a Nyugat azt várja, hogy minden ország feladja szuverenitását az Egyesült Államok javára. Oroszország nem fog ilyen szabályok szerint élni – hangsúlyozta az orosz elnök. A Nyugatnak nincs joga demokráciáról beszélni, és soha nem is volt joga hozzá – folytatta Vlagyimir Putyin. „A nyugati elit az, ami volt és még mindig az – gyarmatosító” – vélekedett. Putyin rasszizmussal is vádolta a Nyugatot, emlékeztetve a „ruszofóbiájukra”. Putyin ezek után a Nyugat által kifosztott Indiáról és az indiánok kiirtásáról beszélt Amerikában. A 20. században azonban „a mi országunk volt az, amelyik a gyarmatellenes mozgalom élére állt” – vélekedett.
Atomhoz még csak az Egyesült Államok nyúlt! Folytatás a következő oldalon.
Friss
- Figyeljen, mit posztol: a ballagási ajándék is illeték-köteles és a NAV éberen figyel
- ‘Végül is banánt is megpróbáltunk termeszteni az ötvenes években’, de miért nem tanul Pintér belügyminiszter az eredményéből?
- Újabb kormány-cucc alakult ezúttal ‘esőcsinálás’ céljából – Ízlelgesse: Aszályvédelmi Operatív Törzs
- Mi nem hagyjuk el Brüsszelt, mi el fogjuk foglalni!
- Devizahitel-infó, hogy tisztán lássunk
- Molnár Csaba: az Európai Parlament felszólítja a magyar kormányt, hogy csatlakozzon az Európai Ügyészséghez!
- ‘Amikor ott jártam, akkor minden hiánytalanul megvolt’ – mondta Orbán Viktor Magyarország aranytartalékáról
- Karácsony Gergely: maga az ügyészség állítja, hogy kamu volt a ‘Városháza-ügy’!
- Hétfői Hankó-nagyotmondás: ‘a Pannónia Ösztöndíjprogram fényévekkel jobb, mint az Erasmus’
- Orbán Viktor az érettségizőknek: ‘ha nekem sikerült, mindenkinek menni fog’ – Mire is gondolhatott a ‘költő’?