Kiemelt hírek
Büntetőeljárás az alany tudta nélkül? Rékasi Károly fiának számítógépeit lefoglalta a rendőrség
Rékasi Zsigmond (Ziggy) szinte egyik napról a másikra lett ismert, miután több kormányellenes tüntetésen is felszólalt és verseket szavalt. Aktív résztvevője volt a múlt pénteki diáktüntetésnek is.
Megfélemlítés?
Rékasi csütörtökön közösségi oldalán tudatta, hogy
„Ma reggel elvitte négy rendőr a számítógépemet! (…) Külön megvárták, hogy egyedül legyen édesanyám, és akkor törtek rá. Felháborító, ami ebben az országban megy. Tenni kell az elnyomó rezsim ellen! Nem fogom hagyni magam.”
A Mérce megkereste a BRFK sajtóosztályát, ahol azt a választ kapták folyamatban lévő büntetőeljárás kapcsán nem nyilatkozhatnak nekik. Ami azt jelenti, maga a lefoglalás is a büntetőeljárással van kapcsolatban.
Megkeresésére – tekintettel a büntetőeljárás nyomozási szakaszában a sajtónak adandó tájékoztatásról szóló 26/2003. (VI. 26.) BM-IM együttes rendelet 4. § (4)-ben foglaltakra, amely szerint „A nyomozó hatóság – a 6. §-ban meghatározott kivétellel – nem adhat olyan tájékoztatást, amelynek során a gyanúsított, a sértett, a tanú, valamint a büntetőeljárásban részt vevő egyéb személy azonosíthatóvá válik.” – nem áll módomban tájékoztatást adni.
Nem tudjuk, hogy a büntetőeljárás kapcsolatban van-e a tüntetésekkel, de Rékasi facebook posztja és kommentjei alapján úgy tűnik, ő nem tud arról, hogy büntetőeljárás folyna ellene.
Azt csak az összeesküvéselmélet hívői gondolhatják komolyan, hogy köze lenne a közösségi oldalán február 9-re meghirdetett Protesztiválnak, amiről ennyit írt:
„Nagy dolgok vannak kialakulóban. Péntek 19-én az erőszak szervei látták, hogy mennyien állnak a fiatalok oldalán, és milyen sebességgel duzzad egy utcán elinduló tömeg. Ezért gyorsan szétziláltak minket, és meg tudták tenni, mert kevesen voltunk. Ezúttal sokan leszünk, és mindhiába rémítenek minket, mert mi nem félünk. Egy olyan erejű változás hulláma közeleg, amit utódaink (kiknek jövőjéért ugyancsak küzdünk,) majd könyvekben fognak látni. Egy olyan változás közeleg, amit nem fognak tudni megállítani. Te is ott leszel velünk Február 9-én, amikor ez elkezdődik?”
R.Zs. facebook oldal
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Ujhelyi István: Lánczi Tamás elsőként listázná az ellenzéki Orbánt
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek
Pál György
2018.01.26 06:40 at 06:40
Ziggy, tarts ki, tarts be!