Kerítésen innen
Rendkívüli kormány-bejelentés: 480 forintos felső határral rögzíti a kormány a benzin árát, orvosi döntés, hogy beadja-e a 4. oltást!
Szerdán kormányülés volt, az elhangzottakról és a friss döntésekről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tájékoztatja a nyilvánosságot.
Szerdán kormányülés volt, az elhangzottakról és a friss döntésekről Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, valamint Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő tájékoztatja a nyilvánosságot.
Mindenki vegye fel a harmadik oltást
A járványi adatok ismertetésével kezdete a miniszter a csütörtöki Kormányinfót, majd arról beszélt, hogy most már van fegyver a vírus ellen, ez pedig az oltás. Aki oltást kap, ott 100 emberből egy betegszik meg és akik beteg lesz, az is enyhe tünetekkel vészi át a betegséget – mondta Gulyás Gergely. Az oltások hatékonysága viszont 6 hónap után elkezdenek csökkenni, ezért azt javasolják, hogy harmadik, megerősítő oltást mindenki vegyen fel. November 22-től oltási akció indul: 101 oltóponton bejelentkezés nélkül is meg lehet kapni az oltásokat.
Ellátási zavar és veszélyhelyzet nem áll fent és kötelező oltást továbbra sem kívánnak elrendelni, kivéve az állami szférában. Az egészségügy átoltottsága nagyon jó – mondta a miniszter.
Fontos, hogy a tanárok is be legyenek oltva
Ezért arra kérik őket, hogy oltassák be magukat. Azt nem tudják megmondani, hogy mikor lesz a negyedik hullám csúcsa.
Egy esetleges ötödik hullámban csak az lesz védett, akinek van harmadik oltása
– erről is beszélt a miniszter.
Rögzítik a benzin árát
A kormány tárgyalt a benzin áráról is. Megállapították, hogy Magyarországon a benzin ára európai viszonylatban nem drága, ettől függetlenül úgy döntöttek, hogy:
480 forintos felső határral rögzítik a 95-ös benzin és a gázolaj árát – jelentette be Gulyás Gergely.
Ez három hónapra vonatkozik.
Nyilvánosságra fogják hozni a vakcinákra vonatkozó adatokat
Minden koronavírus-adatot, amit az NNK publikálni tud, nyilvánosságra fognak hozni. Azt ígérte a miniszter, hogy hamarosan részletesebb adatokkal szolgálhatnak majd a vakcinák hatékonyságáról, átoltottságról, fertőzésszámokról.
Energiaválság és migrációs válság van
Energiaválság van Európában, a földgáz ára 400 százalékkal nő. Magyarországon kívül mindenhol emelkedett a rezsi ára – mondta a miniszter. Hozzátette: a fogyasztók számára a kormány fenntartja a csökkentett rezsiárakat. Gulyás Gergely beszélt arról is, hogy napi szinten 1000 fölött van az illegális határátlépési kísérletek száma Magyarországon.
Beadható a 4. oltás!
Gulyás Gergely kérdésre válaszolva elmondta: ha az orvos úgy ítéli meg, hogy fontos a védettség elérésehez, saját hatáskörben beadható a 4. oltás!
Pegasus-ügy
Arra a kérdésre, hogy államtitok sértés volt-e Kósa Lajos részéről, hogy elmondta, a Belügyminisztérium vette meg a Pegasus-kémszoftvert, Gulyás azt válaszolta, hogy ezt a hatóságoknak kell megállapítaniuk.
Pintér Sándor tájékoztatásához tartom magam, ebből következik a magatartásom is
– mondta a miniszter.
Gulyás nem vesz részt kulturális vitákban
Gyűlöl színházba járni és a magyar irodalom 80 százalékát kukázná – ezt mondta Demeter Szilárd, de Gulyás arra nem akart reagálni, hogy le kéne-e mondania Demeternek. Annyit tett csak hozzá ehhez, hogy
nem vesz részt kulturális vitákban, de szeret színházba járni.
A Fideszben mindenki be van oltva
A Fidesznél elvárják, hogy mindenki be legyen oltva. Aki a kormányban dolgozik, az oltassa be magát – mondta a miniszter, de azt is hozzátette, hogy úgy tudja, a Fideszben mindenki be van oltva.
Kedden lesz eredmény a pedagógusok átoltottságáról
Miért nem hallgatnak a szakértőkre? – kérdezi az RTL Klub munkatársa. A válasz a szokásos: lehet még szigorítás, de a legfontosabb, hogy mindenki oltassa be magát. A halasztható műtétekről a miniszter elmondta, hogy egységesen ilyen döntés nincs.
Felmérik, hogy az iskolákban az átoltottság mértéke milyen, kedden lesz eredmény – erről is beszélt a miniszter.
A beadott oltások kétharmada Pfizer
Pfizerből több mint 3 millió, Modernából és Janssenből egy-egy millió körüli, Sinopharmból 2 millió fölött áll rendelkezésre a raktáron, a Szputnyik-V vakcina gyakorlatilag elfogyott.
Jelenleg a beadott oltások kétharmada Pfizer
– válaszolta a miniszter arra a kérdésre, hogy vannak-e olyanok, akik Sinopharmot kérnek.
Gulyás beszélt arról is, hogy az ingyenes parkolás bevezetése egyelőre nem merült fel.
Le kell mondania Karácsony Gergelynek?
Karácsony Gergelynek igazat kell mondania – ez a párbeszéd játszódott le Gulyás és az Origo újságírója között a Városháza ingatlanügyével kapcsolatban. Gulyás szerint Karácsony a teljes tagadásból a részleges beismerésig jutott, az eladás ötlete miatt pedig aggódik.
Szerző
4 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Pingback: 32 évvel a rendszerváltás után a "szabadság" kormánya és a hatósági ár - Városi Kurír
Pingback: Közlöny van róla! - Hivatalos papiroson a rendelet a 480 forinton rögzített üzemanyagárakról! - Kis gubanc azért van benne..... - Városi Kurír
Pingback: Közlöny van róla! Nem zárhat be a benzinkút, ha veszteséges, ha igen, einstandolhatja a "nagy hal"! Indul az újra-osztás? - Városi Kurír
Pingback: A benzinkút az új trafik? Újabb tasli a kúttulajoknak: a beszerzési áron nincs kormány-stop! - Városi Kurír