A budapesti ellenzék a Három nővért kezdte játszani, csak aztán átváltott hátbaszúrásos királydrámára, és az előválasztás végéhez közeledve szegény választó a III. Richárdban érezhette magát. Rab László szolid összefoglalója a 26. hétről.


Tarlós Pipi ledarálása

Mit szeretek én nagyon a magyar ellenzéki politikusban? Hát elsősorban azt, hogy Orbán Viktort mindig finoman és disztingváltan leválthatónak nevezi, a néppel pedig – mely alig várja, hogy valaki verje már egyszer rendesen pofán Orbánékat, azaz volna szíves őket a sok lopás és hazudozás után megbuktatni – kórusban mondatja ki, hogy „Nem hagyjuk!” De aztán mégis hazamennek és hagyják.

Azt is imádom, amikor vonulgatni kezdenek ahelyett, hogy kiállna két pofa, és elmondaná, hogy mit kell tenni. A harmadik az örökös aláírásgyűjtés. Meg a konferenciázás arról, hogy mi lett ezzel, mi lett azzal, miért nincs ez meg miért nincs az.

Mindez az előválasztásokról jutott eszembe. Vidéki vagyok, kimaradtam a jóból, nem kellett izgulnom egyik pártjelölt miatt sem, csak néztem csöndben és egyre növekvő aggodalommal, hogy a Karácsony-Kálmán-Kerpel-Fronius hármasból ki kerül ki győztesen. Aggodalmam tárgya az volt, hogy a 2010 óta egyfolytában vonulgató, soha semmit se hagyó, ellenben minden választáson vesztesként a küzdőtérről lejövő ellenzéki pártok egyre nagyobb energiákkal mocskolták egymást. Ha csak a méregkeverést vesszük alapul, abból eleve úgy tűnt, mintha kormányon volnának, az ellenzéki fake news oldalak, mert olyanok is vannak ám, elkezdték ontani a lejárató postokat, Olga csámpás lett, Karácsony meg suksükölni kezdett. A végén azon tűnődtem, a felhevült hívek, akik hétfőn még Karácsony és Kálmán Olga langyos vérét érezték a nyelvük parazsán, kedden vagy szerdán, amikor vége lesz az őrületnek, simán beállnak a győztes jelölt mögé, és azt mondják, bocs, felejtsük el, most már az megy, hogy Tarlós Pipit hogy lehetne ledarálni?

Elég lesz-e ehhez egy árva főpolgármester-jelölt? Az, hogy az ellenzéki pártok a kerületekben (szívós, nehéz egyeztetések után) többséget szerezzenek az önkormányzati választásokon, és akkor ellenzéki tagokat delegálhatnának a fővárosi közgyűlésbe, valamivel használhatóbb recept lehetne a Fidesz-hatalom megtörésére. De ez az előválasztás csodavárásos hetében keveseket izgatott. Valljuk be, érthető is: baromi sokat kell vele dolgozni.

És csak a végén derül ki, hogy megérte-e. Szóval lutri.

Csapataink harcban állnak

Ment előre az előválasztó bosszantógép, eljött a Karácsony ideje, és közben elhulltanak legjobbjaink a hosszú harc alatt. Kálmán Olgának „nem volt egy rongya”, amit fölvegyen az eredményhirdetésre, és inkább lecsót főzött otthon, minthogy elmenjen az eredményhirdetésre (napokon át rugózott ezen az ezer fejű hidra). Szanyi kapitány alól meg menten kicsúszott a varázsszőnyeg, hiszen kitették a szűrét az MSZP-ből (távollétében, továbbélnek tehát a bevált baloldali hagyományok). A tavalyi hódmezővásárhelyi győző, Márki Zay Péter nem vette észre, milyen veszélyeket rejt az, ha a gyerekverést kedves atyai fülesekként próbálja eladni (magyarul: nem tanulta meg, hogy hülyeségeket semmilyen körülmények között nem mondunk, és itt azon van a hangsúly, hogy hülyeség az, amit könnyedén félre lehet magyarázni; a gyerekverés momentán tényleg az).

Magyarul: hullanak, mint a legyek. Ez történt korábban Szél Bernadettel, Demeter Mártával, Bangóné Borbély Ildikóval (akadtak férfiak is: Vágó Gáborral meg a komplett LMP-s vezérkarral ugyanez történt). Rájuk fújtak, s akár a szappanbuborék, odábblibbentette őket a könnyű szél. Kell majd valaki, aki állja a pofonokat, nem lehet olyan könnyen félreállítani, s amikor kiáll a nép elé, nem azt mondja, hogy „Nem hagyjuk!”, hanem hogy jó napot kívánok, itt vagyok, tessenek bátran utánam fáradni. Nem fog érteni semmihez (Kálmán Olgával is ez volt a baj, micsoda dolog, hogy egy újságíró politikus akar lenni, hát ahhoz, kérem, érteni köll!), csak megy majd előre a maga bölcs tudatlanságával, és hinni fognak neki.

Itt lesz nemsokára. Szálas lesz, s 81 kiló. De még az is előfordulhat, hogy csak 61 lesz, és fölöttébb ügyel majd a vonalaira…

Egy forradalmi család éve

Orbán Viktor fülkeforradalmat robbantott ki, Gáspár fia a papokat kényszerítette térdre, amikor új világegyházat alapított, Ráhel lányából divatdiktátor lett, most pedig Lévai Anikó gasztroforradalmi elgondolásaival ismerkedhettünk meg. Egy sima egyszerű felcsúti család, mely ennyi forradalmárt (és diktátort) adott a hazának! És hogy? Márki-Zay megszenved amiatt, hogy veri a gyereket, Orbán, akit saját bevallása szerint agyba-főbe vert egykor az apja (de még hogy!; sajnos nemigen fogott rajta), ebből is előnyt tudott magának kovácsolni. Most minielnökként veri végig a népet.

És most itt a ráadás. Anikó asszony végre megmondja nekünk, hogy mit együnk. Nem volt elég, hogy bepapiztuk, amit a férje összekotyvasztott, most kiderül, hogy talán mégse kolbászt, sonkát, szalonnát meg hadovát kell zabálnunk? Sokkal egészségesebben, és minden bizonnyal lényegesen olcsóbban kell élnünk.

Van olyan érzésem, hogy az ellenzék ezt is hagyni fogja. De úgy, hogy előtte kórusban azt üvöltjük: „Nem hagyjuk!”

Bort, búzát, békességet, jöhet a 27. hét.

Az előző hét:

 

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét