Sport
Samaranch olimpiarendezésre bíztatja Magyarországot
Ifjabb Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke szerint Magyarországnak meg kellene céloznia a nyári ötkarikás játékok megrendezését.
Ifjabb Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) alelnöke szerint Magyarországnak meg kellene céloznia a nyári ötkarikás játékok megrendezését.
Samaranch: a Magyar Olimpiai Bizottság jól látható, felfelé ívelő görbén halad
A Nemzetközi Öttusa Szövetség első alelnökeként is tevékenykedő Samaranch vasárnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen rendezett világkupaverseny miatt érkezett Budapestre.
A MOB honlapjának nyilatkozva úgy fogalmazott: jól látható, felfelé ívelő görbén halad a Magyar Olimpiai Bizottság, ami abból is érzékelhető, hogy nagyon sok új sportlétesítmény épül Magyarországon.
“Kevés olyan ország van, ahol ennyire lelkiismeretesen viselik az olimpiai mozgalom gondját. Most már csak egyetlen dolog van hátra: célozzák meg az olimpiai rendezést. Önökben megvan ehhez a szenvedély, a tapasztalat, a megfelelő sportdiplomácia, és a kormányzás is sport-vezérelt”
– magyarázta a spanyol sportvezető, a NOB néhai elnökének fia.
Samaranch hangsúlyozta, kevés olyan ország van Európában, amely alkalmasabb lenne az olimpia megrendezésére, mint Magyarország
„Önökben megvan ehhez a szenvedély, a tapasztalat, a megfelelő sportdiplomácia, és a kormányzás is sportvezérelt. Ami az olimpia jövőjét illeti: nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a tradíció és az újítások között, de keményen dolgozunk rajta, mert a sikerhez a régi és az új tökéletes kombinációjára van szükség. Nagyon optimista vagyok azzal kapcsolatban, hogy a fiatalság inspirációra lel az olimpiai mozgalomban.”
Meglátása szerint az olimpia jövőjét illetően nagyon nehéz megtalálni az egyensúlyt a tradíció és az újítások között, de a NOB-nál keményen dolgoznak rajta, mert a sikerhez a régi és az új tökéletes kombinációjára van szükség.
Gulyás Michelle a budapesti öttusa Világkupa női győztese
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Orbán és csapata utolsó rohama: ikszelj magyar, a túlélésedért – Ellenjavallat: olvass a Fidesz-sorok között
- Vidéki prókátor: ha egy -még- nem diktatórikus rendszer diktatórikus eszközöket használ, akkor abból szellentésszagú erőlködés lesz
- A zalaptákolmány kellő kitágítása – A NER lelkiismereti kérdésekhez való viszonyát jól szemlélteti
- Combosodik a MÁV: Véda kamerarendszert telepítenek a vasúti átjárókhoz
- Orbán Ráhel nem türelmetlen hölgy: 3 éve veszteséges Odu-ját nem bezárja, hanem új helyre költözteti
- Lázár János feje nem káptalan, de, hogy a „párügyű” infó-mondandója egyik fő elemét nem járta körbe, az minimum ciki
- Tessék mondani, hát ez meg hogy’ lehet? – Hol van a gazdag, erős Magyarország?
- Miniszterelnök úr, hol olvasta, hogy létezik “magyar faj”? – Juszt László 24. heti kérdéssora
- A bombázó ami egymaga eldöntheti Izrael javára az iráni háborút – B-2 Spirit, ami nem jön, hanem egyszer csak ott van
- „…Anyu, a Kollár Kinga már megint bekakilt a nadrágomba…” – karikírozta egy hozzászóló Lázár János legújabb kiakadását
Pingback: A Mi Hazánk olimpiát szeretne rendezni – Egerszegi Krisztina szerint Magyarország képes erre - Városi Kurír