Kerítésen innen
Schmidt Mária Káslernél és L. Simonnál is tiltakozik Szabó István életműdíja ellen!
Schmidt Mária -többek között kormánybiztos- a Facebookon írt nyílt levelet Kásler Miklós miniszternek, Fekete Péter államtitkárnak, Káel Csaba filmügyi kormánybiztosnak és L. Simon László képviselőnek, hogy Szabó István kitüntetése ellen tiltakozzon.
„…a hír megdöbbentett és felháborított…”
Idén február 25-én ugyanis a Corvin moziban Szabó István új filmje, a Zárójelentés nyitja a Magyar Filmdíj 2020 – Magyar Mozgókép Szemlét. És a Magyar Filmakadémia közleménye szerint az Oscar-díjas magyar rendező
egyike annak az öt művésznek, akinek pályáját a Magyar Filmakadémia Egyesület idén életműdíjjal méltatja.
Schmidt Mária különvéleménye (?)….
„a hír megdöbbentett és felháborított. Köztudott, hogy Szabó István a Kádár-rendszer besúgója volt, akinek ügynökmúltját már 14 évvel ezelőtt, 2006 januárjában leleplezte a magyar sajtó és elsők között dokumentálta Gervai András”.
Miután az Élet és Irodalomban megjelent, hogy a III/III-as csoportfőnökség jogelődjének, a II/5-ös, a belső reakció elhárítását végző osztálynak jelentett több éven át a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatóiról, Szabó István azt mondta, azért vállalta a beszervezést, mert a szolgálat félrevezetésével meg akarta menteni az 1956-os forradalomban részt vevő évfolyamtársa, Gábor Pál életét. Majd arról beszélt, hogy valójában magát mentette, de nem ártott senkinek.
A rendezőt 1957. február 13-án szervezték be,
munkadossziéja szerint 1957 és 1963 között összesen 48 jelentést írt, amikről az ügyet feltáró Gervai András akkor azt mondta, hogy azok
„az irományok tartalmukat tekintve többnyire semmitmondók, érdektelenségük, gyermeteg mozgalmi frazeológiájuk azonban nagyon is tükrözi a korszak bornírt légkörét, valóságát, politikai realitásait”.
De megállapította azt is, hogy
„gyakran egyoldalúan, igazságtalanul ítélkezik. Szívesen kutakodik mások magánéletében, s mai bulvárújságírókat megszégyenítő mennyiségben szállítja a bizalmas és kényes információkat”.
A megfigyeltek között voltak: Bárdy György, Básti Lajos, Gábor Pál, Jancsó Miklós, Kézdi-Kovács Zsolt, Mécs Károly és Törőcsik Mari.
Schmidt Mária most felszólította az állami vezetőket,
hogy tisztázzák a kulturális kormányzat álláspontját a tervezett életműdíjjal kapcsolatban:
„2020-at írunk. Szeretném hinni, hogy harminc évvel a rendszerváltoztatás és több mint hatvan évvel 1956 után eljutottunk végre oda, hogy nem a bűnösöket ünnepeljük és tüntetjük ki, hanem a hősöket és az áldozatokat”.
A kormánybiztos hozzátette:
„Nyugtassanak meg, hogy a harmadik Orbán-kormány értékrendjébe nem fér bele a kommunista ügynökök magasztalása, tetteik súlyának elbagatellizálása, és mentegetése.”
(Egyébként ma már a negyedik Orbán-kormány működik.)
„Segítsetek….!”
„ne egy leleplezett kommunista besúgó életét állítsuk 2020-ban hazánk nyilvánossága és gyermekeink, unokáink elé példaképként. Ez a díj ugyanis egy egész életutat tervez elismerni. Ez az életműdíj megsérti mindazokat, akik a diktatúra alatt is megőrizték tisztességüket és nem szegődtek a hóhérok szolgálatába.”
Szerző
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára