Connect with us

Bulvár

Schmidt Mária puccs áldozata lett, vagy…?

Megosztás

A hírt Schmidt Mária jelentette be a szervezet Facebook-oldalán, hogy a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány fenntartásában működő „XXI. Század Intézet munkatársai, köztük Lánczi Tamás, az Intézet igazgatója a mai napon váratlanul és puccsszerűen, azonnali hatállyal, indoklás nélkül felmondta munkaviszonyát.”

Vicc – komoly…?

Schmidt hozzátette, hogy

„a munkatársak döntése kockáztatja a XXI. Század Intézet tevékenységét, különösen az önkormányzati választási kampány előtt végzett kutatások publikálását, valamint a Kormány által meghirdetett, >>30 éve szabadon<< Emlékév egyes programjainak megvalósulását.”

Megjegyezte azt is, hogy

„bár az igazgató és néhány munkatárs döntése nehéz helyzetbe hozza a Közalapítványt, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a XXI. Század Intézet a vállalt feladatait zökkenőmentesen végezze”.

Lánczi Tamás korábban a Schmidt Mária tulajdonában került Figyelő főszerkesztője volt. Márciusban mondott le, miután kiderült, hogy a lap beolvad a fideszes médiaholdingba, a Közép-európai Sajtó és Média Alapítványba.

Hír – álhír?

Legalább egy kérdésünk mindenképpen van és kérjük, aki tudja a választ, írja meg: milyen tudományos kutatásokat kell publikálni még az önkormányzati választások előtt?

megosztás

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük