Az LMP kormányzati pozícióba kerülése esetén már az első napon megkezdené a devizahitelesek és a brókerbotrányok áldozatainak kárrendezését – jelentette be az ellenzéki párt társelnöke vasárnap,...
Szatmáry Kristóf képviselőként nem vehetne fel tiszteletdíjat az MKB két pénztárától, de azért megoldották. A fideszes kereskedelempolitikus eddig titkolta, hogy az MKB két pénztárának igazgatótanácsi elnökeként összesen...
Több százezer magyar hagyta el az országot 2010 óta. Ha valami igazán tragikus a hazai gazdaság szempontjából, ez az. A kormány válaszlépései a gazdasági kivándorlás okozta...
Karácsony szerint Magyarország élén egy bűnszervezet áll, kezdődött az Elios-botránnyal, folytatódott Matolcsy-villájával, mára kiderült Kósa Lajosról, hogy egy gazember. Erkölcsileg ez a kormány megbukott, ezeknek az...
Az MSZP-Párbeszéd szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke fián keresztül összeférhetetlen módon szerezte majd’ 500 millió forintos budai villáját, ami miatt le kell mondania tisztségéről....
Miközben az M1 tévé szombati Híradójában meginterjúvolt svéd-magyar nő azt állította, hogy a svédországi migránshelyzet miatt betelt nála a pohár, így hazaköltözik, valójában már évek óta...
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint az ENSZ emberi jogi főbiztosa harcot hirdetett Orbán Viktorral és a magyar migrációs politikával szemben, azonban a magyar kormány „felveszi...
A Frontiers of Freedom szerdán tett bejelentést Orbán Viktor és több családtagja, barátja, minisztere ellen az emberi jogok megsértése és a korrupció miatt. A vizsgálat – a...
A Global Magnitsky Törvényre hivatkozva feljelentést tett egy jobbközép értékeket követő amerikai intézet Orbán, Lázár, Rogán, Polt, Matolcsy Orbán Győző, Mészáros és Tiborcz ellen. Hoppá! Kitilthatják őket az...