Mostanság egyre több olyan ítélet születik a bíróságokon, amiben a kormány ellenlábasai kerülnek ki győztesen. Így járt Budai Gyula, Matolcsy György és Handó Tünde is. Le a kalappal a tisztességes bírák előtt!
Tisztességes ítéletek

Juszt László így írt közösségi oldalán:

A bíróság kimondta, hogy Budai Gyula hazudott a Sukoró ügyről. Bocsánatot kell kérnie Gyurcsánytól és Bajnaitól. Budai tehát, ahogy a bíróság helybenhagyta: HAZUG.

Bárándy Gergely MSZP-s országgyűlési képviselő jogerősen megnyerte azt a személyiségi jogi pert, amelyet Matolcsy György indított ellene. Bárándy lopással vádolta Matolcsyt. Tehát Matolcsyt jogerősen nevezte TOLVAJNAK.

A Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság Vasvári Csaba bírónak adott igazat. A bíróság szerint egyértelműen visszaélt jogával az Országos Bírói Hivatal elnöke, Handó Tünde, amikor eredménytelenné nyilvánított két álláspályázatot, megtagadva ezzel – a mindkétszer – első helyen végzett pályázó, Vasvári Csaba bíró, ítélőtáblai kinevezését.

Ha a legfelsőbb bíró visszaél a hatalmával – az minden csak nem jog!

Várom a következő ítéleteket. Az se zavar, ha az ítélet Wasingtoni, vagy Stockholmi. De legfőképpen futószalagon készült Markó utcai tisztességes ítéletekről szeretnék olvasni!

Handó bukóban

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Kérjük, írja be véleményét!
írja be ide nevét