A Demokratikus Koalíció azt sürgeti, hogy az ellenzéki pártok és a civil szervezetek a nyár közepéig minél több közös polgármesterjelölt személyében állapodjanak meg. Le lehet győzni...
Most ne nosztalgiázzunk azon, milyen volt, amikor még Kálmán Olga vezette a műsort, fogadjuk el, hogy most egy darabig (?) képletesen és a valóságban is a...
Gyurcsány Ferenc egyértelműsítette a Demokratikus Koalíció és a saját álláspontját annak kapcsán, hogy ahogy azt megírtuk, csütörtök délben Dobrev Klára bejelentette, hogy a párt támogatja Kálmán...
Dobrev Klára csütörtökön sajtótájékoztatón jelentette be, hogy Kálmán Olga indul a főpolgármesteri előválasztáson. Csajok a csúcsra..? A DK Európai Parlamenti képviselője úgy fogalmazott, egy olyan főpolgármester-jelöltet szeretnék most bemutatni, aki...
Salvini, Strache? Elfújta őket a szél. Orbán vasárnapi diadalittas győzelme óta mást se csinál, csak keresi azok kegyeit, akiket hónapokon át rugdosott. Elvek, hitek, tisztesség? Ugyan!...
A Demokratikus Koalíció (DK) EP-képviselői a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége (S&D) frakciójában maradnak a következő európai parlamenti ciklusban. A DK ügyvezető alelnöke pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján...
Olyanokat hallani, hogy május 26-ával valami nagyon megváltozott. Valami hasonlót hallottunk december-január folyamán, azután februártól azt látjuk, hogy visszaállt a korábbi helyzet. Most van, ami megváltozott,...
„Nem tudom, hogy éreztem-e ilyen rosszul magam bármikor is a politikában” – mondta Ujhelyi István, az MSZP EP-képviselője tegnap este az ATV „Egyenes beszéd” című műsorában....
Anélkül, hogy rögvest lelőnénk a „poént”, a címben szereplő idézett mondat, a kis magyar „remek”, zanzásítva jellemzi az egyáltalán nem antiszemita hazai gondolkodást, természetesen a kivétel...