Pontosan 43,7 millió euró, azaz több mint 13 milliárd forint uniós támogatás megvonását javasolja az OLAF, az Európai Unió csalás elleni hivatala Tiborcz István egykori érdekeltsége, az...
A magyar valóság már annyira irracionális, hogy talán az ilyen agymenésekkel lehet a legpontosabban leírni. Csak úgy írom Teddy okán, kit néhány napja még jobban kedvelek…...
Marx sokat idézett mondása szerint az emberiség mindent kétszer él át: egyszer mint tragédiát, aztán mint komédiát. Ki tudja megmondani, mi most melyik fázisban vagyunk? A...
A világ cirkuszművészetének nagykövetévé választották Ujhelyi Istvánt, az MSZP európai parlamenti képviselőjét a Monte Carló-i cirkuszfesztiválon. Az első európai politikus A címet minden évben Stéphanie monacói...
Baromi nagy mázlija van Mészáros Lőrincnek. Amihez nyúl, az szinte azonnal arannyá változik. Az utóbbi években felvásárolt –maga sem tudja mennyi–rengeteg csőd szélén álló céget, rövid...
Teljesen mindegy, hogy milyen engedélyt ad vagy nem ad az Orbán-adminisztráció, az MSZP és szövetségesei ételt fognak osztani ott, ahol a szükség megkívánja! Barbár, embertelen parancs...
Dühítő mikor az ember azt olvassa, hogy valami szellemi honvédők díjakat adtak át. Különösen a nevek hallatán: Bencsik, Stefka, Bayer. A CÖF-CÖKA rendezésében s ez saját...
Ez a kérdés, és választottunk. Sokszor. Most legutóbb 2018. január 19-én a diáktüntetésen. A kormánypropaganda szócsövei 1500-2000 tüntetőről írnak. Közel járhatnak a valósághoz, mert az ellenzéki...
A január 20-ára Pécs városába szervezett ételosztásra a hatóság nem adott rá engedélyt, inkább a felajánlást tevő vállalkozónál vizsgálódott. A DK képviselőjelöltje szerint a hatalom szólt...