Egy év alatt költött majdnem annyit propagandára a kormány, mint korábban négy esztendő alatt. Közben persze a Fidesz-közeli cégekhez folyt a közpénz. Minden eddiginél többet költött...
A Központi Nyomozó Főügyészség „becsület csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvétel nyilvánosságra hozatalának bűntette miatt” nyomozás indított Hadházy Ákos ellen azért, mert kételkedett a nemzeti konzultációval...
Miközben a jelentős kormányzati segítségnek köszönhetően gyors ütemben gazdagodik az Orbán Viktorhoz közeli elit, addig az egészségügy működése a forráshiány miatt folyamatosan veszélyben van. A Párbeszéd...
Mészáros Lőrinc 2017-es évi vagyongyarapodásából jelentősen javítható lenne az egészségügy helyzete, állítja a Párbeszéd párt. Tragikus gazdagodás A Párbeszéd aggodalommal figyeli, hogy miközben a jelentős kormányzati...
Már nem vállalna még egy kormányzati ciklust, így nagy valószínűséggel nyugdíjba vonul a 2018-as választások után az idén 70. életévét betöltő Pintér Sándor belügyminiszter. Több más változás...
Káposznyák István, a debreceni civil közélet egyik ismert alakja. A Magyar Szolidaritási Mozgalom országos elnökségének tagja. Rendszeresen részt vesz a cívis város hajléktalanjait segítő Bike Maffia...
Éljen és virágozzék Tasó László és a demokrácia! A Fideszben az örökös hűbérúr, akitől a kenyeret kapják, akinek a tenyeréből esznek, az dönt a sorsukról. Naná,...
Sok a furcsaság az ÁSZ által készített, az Együtt gazdálkodását vizsgáló jelentéstervezetben. A szervezet olyan dolgokért büntette közel 20 millió forintra az ellenzéki pártot, amiket semmilyen...
Az LMP szerint az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogtalanul helyezett kilátásba büntetést pártjuk irodabérlésével kapcsolatban. Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője pénteki sajtótájékoztatóján számolt be arról: megküldték észrevételeiket...