A Fidesz-kommunikáció semmit nem bíz a véletlenre és ehhez beidomította a megszólalóit is. Boross Péter sem lógott ki a sorból a karácsonyi meghittség jegyében adott interjújában. ...
Lázár János hűbérbirtoka, Hódmezővásárhely online portáljának adott ünnepi interjút. A miniszterelnökséget vezető miniszter elsősorban helyi ügyekről nyilatkozott. Akarva-akaratlanul azonban országos érdeklődésre számot tartó ügyekre is reagált. ...
Még az új portálunk indulásakor jelent meg a cikkem, amelyben csalódott fideszes pártalapítókra hivatkozva írtam meg, hogy Orbán már 1987-ben is gazember volt. A szerverünket, pontosabban...
Annyi mindent és mindannak az ellenkezőjét is rábizonyította már a regnáló kiszemelt áldozatára, hogy nehéz eldönteni egy hírről, hogy frankó, vagy ál. Itt a kínálat! Ál,...
Komolyan aggódom, nehogy idén karácsonykor a Jézuska helyett az ufók jöjjenek. Mert valakiknek jönniük kell, az biztos. Kitől védené meg a hazát különben a kormány? Úgy...
Az Együtt politikusának blogbejegyzését betűhíven közöljük. Szokatlan döntésünk oka, hogy a szöveg hagyja magát az alanyt beszélni, hiszen Morvai Krisztina idézetekkel mutatja be a szélsőjobb egyik ironikussá vált...
Az unió közbeszerzési lapjából kiderül, hogy Orbán haverjának a cége, a Mészáros és Mészáros Kft. 63 milliárd forint értékben nyert el útépítési munkákat a Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő...
Egykutyák, vagy nem? Aki nem menti fel szinte látatlanban Havast, az elfogadja a Fidesz koncepciós eljárásait? Nem Havas ügyében, hanem általában. Emlékszünk a régi kabarészámra azzal,...
A tiltott pártfinanszírozás – főleg, sőt kizárólag az ellenzéki pártokkal kapcsolatban – már bevezetve, de mi lesz a tiltott pártkatona-finanszírozással? Vágó István felvetését adatokkal indokolja. Tiltott...