Azoknak lett igazuk, akik arra fogadtak, hogy az első adandó alkalommal lemond Borkai Zsolt, a Fidesz botrányokba keveredett polgármestere, aki ugyan kilépett a pártból, de a...
Magyargyűlölettel vádolták meg a Wass Albertet lenácizó Karácsony Gergelyt – számolt be a HVG a szerdai fővárosi közgyűlés alakuló üléséről. Orbán Facebookján megágyazott…. Feltehetően nem volt...
A Fidesz, „beszéljen” bármiről is, mindent kiforgat tényleges jelentéséből: a kereszténységre a sorosozáshoz hasonló gyakorisággal való naponkénti hivatkozása is a gyűlöletkeltő uszítást szolgálja. A dolog régen...
A Lokál címmel terjesztett propagandaharsona sajtószabadságról hisztizik, mert Budapest új főpolgármestere nem akarja engedni az állami milliárdokból nyomtatott vécépapírt a BKV járatain és állomásain terjeszteni. Az...
Az orbáni gyűlöletkeltés, amit regnálása alatt folyamatosan sulykolt és teszi továbbra is, úgy tűnik, beérik. Ma egy „kis szoborgyalázás”, de mi lesz holnap? Pénteki áldozat: Károlyi...
Nem elég, hogy újraavatták a horthysta keresztény-antiszemita-irredenta kurzus „monumentális” emlékművét, a drabális giccset: Kövér László az eredeti „alkotás” idejéhez és szellemiségéhez illő uszító beszédet is tartott....
Szép, demokratikus gondolat! De miért állnának meg a képviselőinknél, ha lecsoroghatnak hozzánk is? Elvégre minket képviselnek, azaz helyettünk, a nevünkben teszik, amit tesznek, vagyis továbbvíve a...
Budapest új főpolgármestere mellékesen megemlítette, mit gondol Wass Albertről — erre azonnal felvonultak a szélsőjobboldal ideológiai tankhadosztályai. A Heti lapzsemlében összegyűjtöttem, amit a Wass-életműről tudni érdemes, sőt, kell…...
Zacher Gáborról sokan hiszik, hogy ismerik életútját, de Kadarkai Endre kérdései nyomán olyan oldaláról ismerhetjük meg, ami eddig nem volt publikus. 12 eldöntendő kérdés-felelet, plusz két...