Kiderült, hogy Szegeden a jelenlegi polgármester ellen komoly harcra számíthatnak a vétlen lakosok. A szegedi egyetem „fura ura” megtalálta – ukázba kaphatta – a legrátermettebb sajtóst,...
Az Elios-botrány az Orbán-rezsim tökéletes összefoglalása. Épp ezért folytatom minden részletének a feltárását. Az OLAF által is kiderített, és a jelentésükben bemutatott visszaéléseken és korrupción túl...
“Megkeresik Petőfi Sándor sírját. Soha nem végezték még ekkora mérvű kutatást a segesvári csatával kapcsolatban. A sajtótájékoztatón Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója hangsúlyozta: a fehéregyházi csatateret,...
G. Fodor Gábor - képzeljék maguk elé - folyton folyvást beleesik a testalkatukkal kibékülni nem tudó férfiak ősidők óta visszatérő hibájába. Ahelyett, hogy a szót használná...
Sajtóhírek szerint újabb 10 milliárdot költ el a Fidesz kormány a Soros György arcképével ellátott plakátokra. Az elmúlt valamivel több, mint két év alatt ez már...
Amit egyszer megígérnek - és érdekükben áll! - azt be is teljesítik. Hollik István bejelentette, hogy a kormány - vagyis a Fidesz - hamarosan beindítja az...
Sajnos a Führer családpolitikája kísértetiesen hasonlít a magyar kormány családpolitikájára. Korábban kaptam egy meredek fülest, miszerint Orbán politikájának alapjait Zárug Péter Farkas, G.Fodor Gábor és Boros...
Precedens értékű döntést hozott a Kúria, jogerősen kimondta az evidensnek tűnő tényt, hogy mindenféle felelősség nélkül az MTI OS sem terjeszthet valótlan tényeket. A közzétett közleményekért az...
Szokásosan belehányt a nézők arcába Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter, amikor a sajtótájékoztatón közölte, sem a Fidesz, sem a kormány nem állt semmilyen szerződéses viszonyban Birnbaummal,...