Mi, európaiak két vírussal kell, hogy megküzdjünk egyidejűleg és egyforma erőbedobással. Az egyik a COVID-19, azaz a koronavírus, amely a testünket támadja meg, de van egy...
El sem tudjátok képzelni mennyire tele van a hócipőm (papucsom) az Európai Unió vezetőinek folyamatos méltatlankodásával, fejcsóválásával, összehúzott szemöldökével, és a közleményekkel, amelyekben az Orbán-rendszer működésével...
Budai Gyula Kiskunlacháza lakosa, ami „egy közel 10 ezer lakosú település, ahol jól megférnek egymással kunok, tótok, reformátusok és katolikusok”, csak a budapestiek -így általánosítva- nem...
A válság erősítheti Európát, ha Németország azt teszi, amit kell – vélekedett cikkében Timothy Garton Ash történész. Kifejtette: Európának most bizonyítania kell. Vagyis három kihívásra kell...
Az Európai Néppárt tizenhárom tagpártjának elnöke kéri, hogy zárják ki a Fideszt a pártcsaládból. A Néppárt elnökének, Donald Tusknak címzett levelet többek között Donáth Anna momentumos...
Bernie Sanders vermonti szenátor Twitter bejegyzésben ítélte el a felhatalmazási törvény elfogadását, tette közzé a Népszava. „…a tekintélyelvű vezetők mindig kihasználták a válságokat…” A demokrata elnökjelölt...
Valószínűleg nem született még olyan jogszabály, amelynek kapcsán a jogalkotó eleve jelezte: az úgysem tartható be. Most, a koronavírus-járvány kapcsán ezt is megéltük, hiszen a miniszterelnök...
Az EU Bizottsága aggódik, az Európai Parlament képviselői dühöngnek amiatt, hogy a magyar kormány a koronavírus-válsággal kapcsolatban olyan szükségállapot-törvényt akar elfogadtatni, amely Orbán miniszterelnöknek lehetővé tenné,...
Megtiszteltetésnek veszem, hogy a Fidesz frakcióvezetője mekkora jelentőséget tulajdonít nekem, de sajnos hülyeségeket beszél. Nem csak én ellenzem, hogy a kormány olyan felhatalmazást kapjon a parlamenttől,...