Connect with us

Kerítésen túl

Tagesspiegel: „ha az EPP most nem dobja ki a magyar diktátor pártját, elveszíti a megmaradt hitelessége utolsó cseppjét is.”

unio
Megosztás

A válság erősítheti Európát, ha Németország azt teszi, amit kell – vélekedett cikkében Timothy Garton Ash történész. Kifejtette: Európának most bizonyítania kell. Vagyis három kihívásra kell válaszolnia, és ebből derül majd ki, hogy hogyan kerül ki a mai Európa a jelen válságból.

1. Az első teszt az, hogy egy diktatúra maradhat-e az Európai Unió tagja.

Orbán Viktor és Fidesz pártja már a válság előtt annyira aláásta az országban a demokráciát, hogy nem nyerhetett volna felvételt az unióba. Most Orbán a pandémia ürügyén hozott törvénnyel tovább növelte hatalmát, és korlátlan ideig rendeleti úton kormányozhat. Ez alatt az idő alatt Magyarország – diktatúra. És egyben az Európai Unió tagja. Az EU rendelkezésére álló szankciók lassúak és bonyolultak. Van azonban egy szervezet, amely döntően tud cselekedni, és ezt meg is kell tennie: az Európai Néppárt (EPP), amelynek a Fidesz még mindig tagja. Az EPP-nek a Fideszt rég ki kellett volna zárni. Ehelyett megbékélési politikát folytatott.

„Ha az EPP most nem dobja ki a magyar diktátor pártját, elveszíti a megmaradt hitelessége utolsó cseppjét is. Amikor az EPP politikusai szép beszédeket mondanak a demokráciáról, jogállamiságról és európai értékekről, akkor a fiatal európai polgárok joggal nevezik őket képmutatóknak.”

2. Az olasz teszt arról szól, hogy létezik-e szolidaritás Európa szívében.

Lehetővé teszi-e majd az euró-övezet, hogy a válság által legerősebben sújtott tagállamok magukhoz térjenek? Egy hónappal ezelőtt döbbenten néztük, hogy hogyan rohant le a pandémia olyan régiókat, amelyek a legfejlettebbek közé tartoznak, és részben a legjobb egészségügyi rendszerekkel rendelkeznek. Amikor Olaszország kiszabadul ebből a pokolból, a gazdasági talpra állás kihívása áll előtte, miközben már korábbról terhelt a legnagyobb eladósodottsággal. A hitelfelvételi lehetőségei az euró-övezeten belüli kölcsönös támogatástól függenek majd. Olaszország a leginkább Európa-párti tagállamok egyikéből már a válság előtt az egyik leginkább Európa-szkeptikussá vált. A válság eddig ezeket az érzelmeket erősítette: márciusban egy felmérésen 88 százalék mondta azt, hogy nem érzi Európa támogatását, és ijesztő 67 százalék nem látott előnyt az uniós tagságban. Az EU elképzelhető Nagy-Britannia nélkül, de Olaszország nélkül nem.

3. A harmadik teszt az, hogy Németország meg tudja-e menteni a helyzetet?

Európa központi hatalma végre a magáévá teszi-e a valutaunió logikáját, amelyből oly sokat profitált eddig? Az, ahogyan Németország kezeli a járványt, az egy demokrácia legfigyelemreméltóbb reagálása. Minden szükséges eszköz rendelkezésre áll, és Merkel példaszerű beszédet mondott: a beszéd a demokrácia, a szolidaritás és az egyéni felelősségvállalás tananyaga, amelyet egy tudós értelmével és egy lelkipásztor lányának szívével mondott el. Csak Európát nem említette. Mostanra Németország már szolidaritást mutat, és sokféleképpen segíti a bajban lévő szomszédokat. De a német vezetésre mindenekelőtt a politikai és a gazdasági válság megoldásában lesz szükség.
Németország segíthet Európának, például a magyar teszt megoldásában, egyebek mellett az EPP-ben, ahol siettetnie kellene a Fidesz kizárását. És Merkel minden lehetséges majdani utódát meg kellene kérdezni jó előre, hogy mi az álláspontja ebben a kérdésben. A legdöntőbb azonban az lesz, hogy Berlin milyen választ ad az olasz kihívásra.

Több eltérő javaslat is forgalomban van,

de az alapvető kérdés egyszerű: Vajon Németország, amely már túllépett számos tabun, és egy milliárd eurót szándékozik a német gazdaság megsegítésére költeni, kész-e ennek akár csak egy kis töredékét a vele egy csónakban evező más tagállamoknak adni? És a valuta esetében az „egy csónak” kifejezés egyáltalán nem képletes. Bármilyen csomagot állítanak is össze a héten az európai vezetők, a csomagnak nagynak kell lennie, és annak is kell látszania.

Európában van olyan személy, aki ezeket az intézkedéseket meg tudja hozni, és meg is tudja védeni. Ez pedig Angela Merkel német szövetségi kancellár

– írta a szerző. Hozzátette: tavaly még azt vallotta, hogy Németországban hatalomváltásra van szükség, mert a nagykoalíció kimerült, és ez egyebek mellett a szélsőségek megerősödéshez vezet.

„Ez most, a tízes erősségű vihar közepette kizárt. Ehelyett Merkelnek teljesen váratlan nyílt egy utolsó esélye arra, hogy egy erősebb Európai meghatározó építőjeként kerüljön be a történelemkönyvekbe. Bismarck mondta: a politika az, ha az ember hallja isten lépkedését a világtörténelemben, odaugrik, és igyekszik megragadni kabátja egy csücskét. És ezt a kabátot most kell megragadni”

– írta Timothy Garton Ash.

Forrás

Szerző

1 Comment

1 Comments

  1. Kiss+Lajos

    2020.04.08 18:22 at 18:22

    Már elvezítette!

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük