Nem állapítható meg közjogi érvénytelenség a munka törvénykönyvének a parlament 2018. december 12-ei ülésnapján elfogadott módosítása és a közigazgatási bíróságokról szóló törvény kapcsán – mondta ki...
Talán van, aki még emlékszik rá, hogy én nem tettem felelőssé az LMP-t, amiért nem nyertem meg a mandátumot a budapesti 3. választókerületben egy évvel ezelőtt....
A Kossuth-díjas színésznő 1971 óta a Vígszínház tagja, s bár sokféle prózai és zenés műfajban játszott már, monodrámában most láthatjuk először. Kornis Mihály művéből Telihay Péter...
Polgármester- jelölje sehol nem lesz ősszel a Magyar Kétfarkú Kutya Pártnak, amelyet Kovács Gergely társelnök egyszerre tart vicc-, protest- és elitellenes pártnak. A párt EP-programjában szerepel, hogy...
Aki ismeri a mi Führerünket az tudja, hogy hatalmas ambíció lakozik benne. Azt is mondogatják, hogy ez az ambíció rég kinőtte az országot, hogy az itteni...
Az MSZP-Párbeszéd szerint Trócsányi László igazságügyi miniszter a nevével fémjelzett ügyvédi iroda révén a devizahitelesek helyett a bankok és a pénz oldalára állt. A két ellenzéki...
A Demokratikus Koalíció kifogásolja, hogy míg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) egy hackertámadás miatt megbüntette a pártot, nem indított eljárást más – például a...
A Fidesz kizárása az európai Néppártból azért tűnt ígéretes megoldásnak, mert tényleges és a magyar kormány, egészen pontosan a magyarországi végrehajtó hatalom birtokosai számára fájdalmasan szigorú...
Szijjártó kicsit túloz! Az, amit a Fidesz-kommunikáció csinál hatékony, meg csapbólfolyós, de, hogy világméretű lenne, azt azért nem mondanám! Meg, hogy liberális, na azt sem, de...