Az Európai Bizottságnak fel kell függesztenie minden olyan kötelezettségszegési eljárást, amely aláássa a tagállamok területi és nemzeti integritása, valamint polgárai biztonságának védelmét célzó intézkedéseit - írta...
Már megint ballépést követtem, el, barangoltam a neten. És mit tesz a sors, rábukkantam az alábbi cikkre, amelyet most itt szó szerint idézek, habár a szöveg...
Újabb levelet hozott a posta Brüsszelből a budai karmelita kolostorba. Az Európai Bizottság tájékoztatást kér az EU pénzügyi érdekeit és a jogállamiság normáit egyaránt sértő magyarországi...
Sok előnytelen, értelmetlen, erőltetett beállított fotót láthattunk már Orbán Viktor és Németh Szilárd közösségi oldalán, de ez így együtt, veri az összeset. Aki ezt kitalálta, nem...
Lassacskán nyakunkon vannak a választások, a napló nem feledkezhet meg az ehhez kötődő fontos események megörökítéséről az utókor számára. A Törvény Keretei Között Mérsékelten Haladók Pártja...
2020-21, de talán a következő évek, évtizedek legfontosabb kérdése, hogy mennyiben voltak hatékonyak, indokoltak és helyesek a járványra adott válaszok. Egy betegség is lehet veszélyes, azonban...
A mai napon jelent meg az Európai Unió Bíróságának ítélete az ún. Stop Soros törvény miatt indított kötelezettségszegési eljárásban. Maga az ítélet semmi meglepőt nem tartalmaz,...
Az alig 40 éves Gulyás Gergely igazán nagy karriert futott be a Fideszben és a Nemzeti Együttműködés Rendszerében (NER). Ha nem ismernénk a lapok igazi leosztását...
Kövér László két dolgot biztosan kiemelkedő szintet végez, az ellenzéki képviselők megbüntetését a parlamentben és a tuti-mondást jeles alkalmakkor. Elmondható, magasan veri például párttársát Kósa Lajost,...