A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke egy friss interjúban úgy fogalmazott: az intézkedés új befektetőket csalogathat az országba. Hogy az önkormányzatokat az átalakítás mennyire rosszul érinti,...
Buszokkal elálltuk az utcát, hogy ne tudják beazonosítani azokat, akik most nekem fognak egy jó órát veszettül tapsolni. Nyugi, be vannak oltva ellene. Kezdem azzal, hogy...
A vezért néhány nappal ezelőtt részt vett az európai újfasiszták római tanácskozásán, ahol kifejtette, hogy konzervatív (értsd újfasiszta) ellenforradalmat akar indítani. Ez nyilván azt jelentené, hogy...
Az Oscar gála izgalmasabbra sikeredett, mit ahogy azt az utóbbi években évtizedekben(?) megszoktuk. A papírforma és a meglepetések úgy keveredtek mint egy jó koktél alkotóelemei. a...
A Fidesz miatt már a román nyugdíjasokat is irigyelnünk kellene – Európai minimálnyugdíjra van szükség! – írta közleményében Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció uniós képviselője. A...
Orbán miniszterelnök nagy tervekkel csomagolt, amikor Rómába repült a hétfőn és kedden megtartott Nemzeti Konzervativizmus Konferenciára. Úgy tudta, hogy összefuthat a nagy baráttal, Matteo Salvinivel! Kikosarazták...
Aki nincs ellenünk, az velünk van! A diktatúra szorításának enyhülését jelképezte ez a jelmondat az 1957-es megtorlások befejezése után. A nép és az értelmiség túlnyomó része...
A Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága az idén kiemelt figyelmet fordít a határon túli civil szervezetekre – mondta a nemzetpolitikáért felelős államtitkár szombaton Bonyhádon az MTI-nek. Könnyed báli...
Amíg arra fecséreljük az időt, hogy mindenféle uszításnak eleget téve hörögjünk egymásra, addig észrevétlenül lop meg mindannyiunkat pártállástól függetlenül fél évnyi élettel a regnáló kormány. Ébresztő!...