Az Európai Unió talán az egyetlen olyan formáció, amelyik szinte egészen mostanáig sikeresen hitette el polgáraival, hogy a maga lassú, szürke módján ugyan, de értük van....
Márton Anna bronzéremmel fejezte be hétfői szereplését a düsseldorfi vívó Európa-bajnokságon. A 24 éves magyar kardozó az öt tusra menő csoportasszókból hármat nyert meg, kettőt pedig...
Láncokkal rögzítette magát az esztergomi Suzuki-gyár kapujához az MSZP-alelnök. Komjáthi Imre a kilóra eladott munkavállalók védelmében tart tiltakozó performanszot, és addig nem is menne el, amíg...
Szombaton, egy nappal Nagy Imre újratemetésének évfordulója előtt a Magyar Nemzet minden kísérőszöveg nélkül közreadta Orbán Viktor akkori beszédét. A Városi Kurir ezek után kötelességének érzi,...
A visegrádi együttműködés keretében munkalátogatásra érkezett Budapestre Lengyelország, Csehország és Szlovákia miniszterelnöke – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár csütörtök délelőtt....
Jelentkezzen, aki érti, hogy miért egy ködös cseh lapértesülés a hír forrása annak, hogy Budapesten csúcstalálkoznak a V!-ek? A kormányportálok hallgatnak, mindenki az MTI híradását közli....
A Városi Kurír több cikkben foglalkozott már a magyar kormány „hőstetteivel”, amivel Trianon 100. évfordulójára készül. Juszt László nagyon felkészülten, ám a tőle megszokott karcos stílusban...
Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán Varsóban, a közép- és kelet-európai országok parlamenti elnökeinek találkozóján találta azt mondani, hogy erkölcsi kétségeket ébreszt, hogy „a kommunizmus Marx...
A várakozásoknak megfelelően újra a német Keresztényszociális Unió (CSU) politikusát, Manfred Webert választották meg az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetőjének szerdán Brüsszelben. Az egyetlen jelöltként induló bajor...