Tegnap az állam átvette Mészáros Lőrinctől hazánk utolsó szénerőművét, a Mátrai Erőművet. A szövevényes tranzakció mögött egy jókora gazemberség áll, mutatom is, hogy miért. 5 tény...
A Fidesz kommunikációs igazgatója keddi budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy a kormánypárt vagyonnyilatkozat-tételi eljárást kezdeményez Gyurcsány Ferenc ellen, „aki körül ki-be röpködnek milliárdok és százmilliók.” Érdekes….....
Balog Zoltán református lelkész, országgyűlési képviselő, 2010-től a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára, 2012-2018 között az Emberi Erőforrások Minisztériuma vezetője, 2003-tól a Szövetség...
Mészáros Lőrinc gyerekei – ki más?- 24 milliárdért építenek tartalék-sportcsarnokot Tatabányán, aminek szerdán le is rakták az alapkövét. Újabb 24.000 millió közforint A 2022-es férfi kézilabda...
Stefka István, a sokatmegélt „Öreg”, ahogy magát nevezi nem bonyolította túl a klímakatasztrófa-helyzetet. Egyszerű agyában mindenre megvan az egyszerű válasz. Civilek és a gyufásdoboz A héten...
„Annyit tudok mondani, hogy majorság épül, minthogy ez mindig az is volt” – hazudta évindító sajtótájékoztatóján a kissé zavarban lévő miniszterelnök, mi épül családja hatvanpusztai birtokán....
Sokfelől közelítik és vitatják a gyöngyöspatai szegregáció cigány áldozatainak megítélt kártérítés és az Orbán-vezényelte, gyűlöletet sugárzó fideszes ellentámadás ügyét. A Heti lapzsemle a vécék irányából szaglászik....
Láttunk ilyet itthon is, nem is keveset. Hogy a Fidesz fedőnevű magyar cosa nostrában hogyan fog lezajlani a végkifejlet, nem tudjuk még, de rövidesen látni fogjuk....
Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke és európai parlamenti delegáció vezetője szerdán felszólalt az Európai Parlamentben. Facebook-posztjában úgy fogalmazott, világossá tettem mindenkinek: Orbán Viktor szétlopja Magyarországot!...