Orbán Viktor pénteken, 0.40 perckor üzent közösségi oldalán Brüsszelből az érte itthon izguló harcostársaknak. Igazi harctéri jelentésben számolt be a csütörtök esti csatájáról. A valóságban azonban...
Az MSZP elnöke szerint politikai értelemben már eldőlt, hogy Karácsony Gergely, a Párbeszéd társelnöke a szocialisták miniszterelnök-jelöltje is. Molnár Gyula erről csütörtökön az InfoRádió Aréna című...
Félelmetes. Ki néma netán s csak lelkesedni rest, az Soros-bérenc Egyáltalán nem túlzás a hatalom végtelenített hecckampányát goebbelsi-sztálini mintákat követőnek nevezni. Félelmetes, hogy a hatalom naponta...
Nem működik a szelektív szolidaritás a migrációs válság kezelésében, a bevándorlás külső és belső dimenziójában is szolidaritásra van szükség az Európai Unió tagállamai között – közölte...
A vasmegyei Csepregen nemrég Vlasich Krisztián polgármester egy utcát adott át, ahol a helyi óvodások részvételével akart nyomatékot adni annak, hogy felújították az Alkotmány utcát, ahol...
A Hír- Kacsa anyagai között találtuk. Manapság az emberek szinte kizárólag virtuális forrásokból – televízióból, internetről – nyerik azokat az információkat, -a migráns kérdésben is- amelyek...
Orbán Viktor hosszú politikusi pályafutása alatt minden volt, lobogó hajú, szakállas ifjúként még demokratának látszott, aki a liberális gondolkodás híveként adta el magát. Később sokszor váltogatta...
Egy széthullt jogállam romjain lehet marakodni, s nem átallnak jogállamra hivatkozni meg szolidaritásra. Nem egyszerű világ amiben élünk. Egyszerű dolgokra vágyom. Például arra, ha kimegyek az utcára,...
Kiválóan teljesít a kormánypropaganda, kezdünk teljesen megőrülni. Cegléden a helyiek összedobtak egy távcsőre valót, hogy a polgárőrök jobban lássák az arra bóklászó menekülteket. Az őrület határtalan,...