Az Orbán-kormányok bűnt követtek el, mert az uniós forrásokat jelentős részben presztízsberuházásokra költötték – hangsúlyozta Mellár Tamás közgazdászprofesszor, a Párbeszéd frakciójának országgyűlési képviselője.
„Szinte naponta olvasható Magyarországról valami hajmeresztőt. Bizonyos értelemben történelmi pillanat ez, mert nagyon ritkán fordul elő, hogy egy rendszer ilyen tipikusan magán viselje a politikai és...
Már tizenhárom európai párt csatlakozott a Fidesz Néppártból kizárását kezdeményezők közé. Nem kell ám látnoknak lenni, hogy megjósoljuk, mi is következik a magyar kormány által jegyzett...
Orbán Viktor az utóbbi időben egyre inkább eltávolodott a bajor Keresztényszociális Unióval (CSU) közös értékektől – mondta Markus Söder bajor kormányfő.
Ujhelyi István, a szocialista párt EP képviselője pénteken Debrecenben járt. Utcafórumon beszélt az uniós választás tétjéről, pártja programjáról. Közben arra is szakított időt, hogy interjút adjon...
A DK magyarázatot vár a kormánytól, hogy a korábbi, szintén késedelmes nyugdíjutalás után most miért csúszik a családi pótlék kifizetése.
Súlyos kárt okozott az EPP-nek Orbán Viktor magyar kormányfő, Fidesz elnöke a migrációval foglalkozó magyar kormányzati kampánnyal – mondta Manfred Weber.
A DK azt javasolja, hogy az uniós államok hozzanak közös adószabályokat annak érdekében, hogy meg tudják adóztatni a multinacionális cégeket.
Az Európai Bizottság válaszol a magyar kormány által Önnek is joga van tudni, mire készül Brüsszel! címmel indított kampányra, ugyanis egyetért azzal, hogy a polgároknak valóban...