Messziről jött védőfelszerelés azt mond magáról, amit akar – bár pártunk és kormányunk esetében nem pont ez a felállás, hiszen a csomagolás egyértelműen jelezte, Orbán kiküldött...
Emlékezetem szerint ilyen még nem történt az Országgyűlésben – már ha egyáltalán országgyűlésnek nevezhető, ami most az Országház felsőházi termében folyik. De ezt most tegyük félre....
Az elmúlt héten 21 repülővel és 3 kamionnal szállítottak Magyarországra a koronavírus-járvány elleni egészségügyi védekezéshez szükséges eszközöket – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn az...
Belinkelni igazán nem akarnám, úgyhogy, aki szerencsésen nem látta, annak elmesélem: a Pesti Srácok (PS) nevű felület tegnap felmelegített egy régi vádat, miszerint az Európai Néppárt...
Van valami, amiben tökéletesen egyetért kormány és ellenzék: a saját béremelésükben. Szlovéniában például a járvány idejére 30 százalékkal csökken a képviselők és a miniszterek fizetése, Új-Zélandon...
Elképzelem, mit művelne a Fidesz, ha egy szoclib kormány a töredékét követné el annak, amit ő. Nem: elképzelni sem tudom… Ehhez képest a mai ellenzék hihetetlenül...
A román hatóságok vizsgálatot indítottak a román-magyar határnál azt követően, hogy megnőtt azon személyek száma, akik gyalogosan lépik át a román-magyar határt – jelentette be szerdán...
Ami helyes: elrendelték a kijárási korlátozást. Nem vagyok szakember, nem tudom, kellett volna-e előbb is, de az jó, hogy most megtörtént. Jó annak ellenére, hogy be...
A csütörtöki tájékoztató és a sajtó lépviselőinek kérdéseire adott válaszok élőben! Kovács Zoltán államtitkár tett bejelentést a sajtótájékoztató elején: péntektől a rendszeres sajtótájékoztatók folytatódnak, de az...