Bulvár
Semjén két vadászat között felavatta az állatok védőszentjének szobrát
Szent Ferencnek állítottak szobrot Csopakon. Az avatáson, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságának kertjében Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes arról beszélt, hogy a szent egykori üzenete máig érvényes: a teremtés egy kert, az ember küldetése pedig az, hogy ezt gondozza – jelentette az MTI.
Hungarikum!
Hogy kinek jutott eszébe pont Semjénnel, a nemzet egyik nagy vadászával avattatni az állatok védőszentjének szobrát, azt nem tudni, de ahogy az említett elvállalta, az sokat elárul róla. és rólunk is, hiszen feltehetően az jön le rólunk, hogy nincs az a pofátlanságszint, amit be ne nyelnénk. A másik eset, hogy azt feltételezik, hogy úgysem tudja csak az elenyésző kisebbség, hogy Szent Ferenc kit-mit véd. Van még egy harmadik is: akkora kerítésen belül a „leszarom-faktor”, hogy bármit megtehetnek.
Assisi Szent Ferenc az állatok, a kereskedők és a természet védőszentje,
a ferences rend megalapítója; akiről már életében legendák születtek. A 2013-ban pápává választott Jorge Mario Bergoglio bíboros az ő tiszteletére vette fel a Ferenc nevet.
Assisi Szent Ferenc a természetvédelem megalapítója volt a középkorban. Ereje abban állt, hogy harmóniában volt önmagával, a természettel és Istennel. A természetvédelem teremtésvédelem is, a természetben mindenkinek megvan a saját helye.
A rendszerben szereplőket a nekik kijáró méltósággal kell kezelni
– tette hozzá Semjén Zsolt.
Arról is beszélt, hogy a természet rendje utal a természetfelettire, ezért a természetet sem kizsákmányolni, sem elhanyagolni nem szabad. A politikus a Facebbok-oldalán egy videót is megosztott az eseményről. Azt írta, a kereszténydemokraták elkötelezettek a természetvédelem iránt, de ezt mindig a teremtett világgal és az emberi kultúrával összefüggésben szemlélik.
Azt is tudatta, hogy szerinte
Szent Ferenc nem egy hippi volt, hanem a keresztény hagyomány hiteles képviselője. A természetvédelem nem ideológia, hanem a teremtett világra és az emberre irányul. Szoboravatás Csopakon!
Szerző
Friss
- Ujhelyi István: Lánczi Tamás elsőként listázná az ellenzéki Orbánt
- Demokrácia magyar módra, avagy az önkény tombolása
- Orbán Viktor: összehívtam a Védelmi Tanácsot
- Tarjányi Péter: nem világháború még, de annak előszobájába léptünk
- Bekövetkezett! – Amerika B-2-es csodagépei szétbombázták az iráni atomprogram hegymélyébe rejtett központjait
- Sulyok Tamás pennája működésben: aláírta a törvényt, amely kettős állampolgároktól veheti el a magyar állampolgárságot
- Heti horoszkóp – Fókuszban a szerelem-munka-egészség témakörök
- Súlyos zavar a balatoni fővonalon, jelentős vonatkésések várhatók – A mai nap a nyári szünet első napja és még csak 18:41 van
- Kultúrtöredékek – Óriási fehér virágokat ringató bakaszivarfa alatt sétálunk
- Izrael szerint a háború elhozta külföldi sajtó „médiaanarchiáját” -Ennek most végetvetnek