Kerítésen innen
Semjén az éj leple alatt újra teljes testtel rontott az önkormányzatokra
Semjén Zsoltnak alvásproblémái lehetnek, ugyanis szokásává vált, hogy az éj leple alatt nyújtogat be törvényjavaslatokat. Azt tanácsoljuk, keresse fel orvosát, gyógyszerészét!
Új törvényjavaslatot nyújtott be Semjén Zsolt
miniszterelnök-helyettes, amelynek értelmében
a kormány elvenné a helyi városvezetéstől és a mindenhol fideszes többségű megyei önkormányzatokra bízná azokat a gazdasági övezeteket, amelyeken legalább 5 milliárd forint teljes költségigényű, munkahely-teremtő és -megtartó beruházásokat hoznak létre,
-írja az ATV.
Akkor fejlődnek, ha Orbán „háztájiaként” működnek?
Az éjszaka benyújtott törvényjavaslat indoklásában többek között azt írja Semjén, hogy
a cél Magyarország kiemelt gazdasági jelentőséggel bíró térségei gazdasági fejlődésének előmozdítása, a meglévő munkahelyek megőrzése és új munkahelyek létesítése olyan elkülönített területek létrehozásával, amelyek kedvező körülményeket teremtenek a gazdasági tevékenység folytatására.
A miniszterelnök-helyettes arra is kitér, hogy ehhez
miért szükséges elvenni a helyi önkormányzatok feladatköreit és hatásköreit, és odaadni a mindenhol fideszes vezetésű megyei önkormányzatoknak.
Semjén szerint
„a törvényjavaslat alapján létrejövő különleges gazdasági övezetek hatása túlmutat azok fekvése szerinti települési önkormányzat határain”,
és
„a törvényjavaslat szerinti megoldás arányosabb elosztást tesz lehetővé a megyén belül, arra való tekintettel, hogy az ilyen övezetben megvalósuló beruházások nem csupán egy településen, hanem annál tágabb körben, akár a megye egész területére fejtik ki hatásukat”.
A Semjén-féle javaslat tartalmazza azt a tavaly elővezetett javaslatot is, ami előírja: a településeknek az általuk beszedett iparűzési adót első helyen a tömegközlekedésre kell fordítani, a fennmaradó forrásokat pedig a szociális ellátások finanszírozására.

Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Meg vagyok nyugodva. Orbán azt mondta, ő megment a világháborútól – Napi Lendvaiság…
- Lázár „óriási bejelentése’: azt tervezik…., nem belekezdtek, csinálják, csak dumcsiznak róla
- „A miniszterelnök úrnak üzenem: kiszúrathatja a kerekeimet (…) úgysem fogok félni tőle, ő meg úgyis meg fog bukni…”
- Nyerges Csenge Megafon-lány Tisza-ügynök lenne? Zalaszentgróti szereplése párszáz szavazatot biztosan hozott Magyar Péternek
- Az államadóság-halmozás a rendszer lényege – egy srófra: a hitelére jár az agya Kádárnak és Orbánnak is
- Siófok elesett!!! Bezárunk – A balatoni fagyiárust kiütéssel lenyomták a szúnyogok…
- Tarjányi Péter: ultimátum Moszkvának, de mi lesz, ha Putyin nemet mond, és ez miért lehet rossz nekünk?
- Nemzeti védjegybejelentett lett a Digitális Polgári Kör – ha valakinek szándékában állt volna lenyúlni….
- Kevin Spacey újra reflektorfényben, de a múlt árnyai még mindig követik – Mozgalom a Hollywoodi visszatéréséért
- Megköttetett a nagy üzlet – Kinek káros, kinek hasznos? Egyelőre senki nem tudja
Marics+Mátyás
2020.05.13 16:14 at 16:14
Elvenné @ majdnem doktor Sömjén az ellenzéki szervezésű ipari parkokat -IS ? És a fityeszes többségű megyei közgyűléseknek adná ? Azok meg azonnal átadják a Mészáros meg a Tiborc kötődésű csoportoknak ? Gondolom ezt a dicsőséges 133 db mameluk aszisztálva a teljhatalom törvényhez meg is szavazná ! … A középkorban ezt nevezték szabad rablásnak !
Csillag Gábor dr.
2020.07.19 10:27 at 10:27
Servilis undormány ez az ember.. Menjen inkább jegesmedvékre vadászni.. Talán lehiggad, ha már elég sok ártatlan vért ontott..