Kerítésen innen
Semjén Zsolt szerint Orbán bűnpártoló?
A Telex több kormánypárti politikust faggatott a pedofiltörvényhez kapcsolódó melegellenes szabályozásról. A KDNP elnöke, Semjén Zsolt nem rajongana azért, ha meleg tagja lenne a kormánynak, Varga Judit igazságügyi miniszter szerint viszont ez is beleférne.
A Telex több kormánypárti politikust faggatott a pedofiltörvényhez kapcsolódó melegellenes szabályozásról. A KDNP elnöke, Semjén Zsolt nem rajongana azért, ha meleg tagja lenne a kormánynak, Varga Judit igazságügyi miniszter szerint viszont ez is beleférne.
Ezzel kapcsolatban nem teljesen egységesek a reakciók
Varga Judit szerint természetesen lehet, mert ez a XXI. század, ez pedig egy szabad ország, és még
a miniszterelnök is megmondta, hogy számunkra az egyén szabadsága egy kincs.
Semjén Zsolt nem lelkesedne, ha lenne olyan tagja Fidesz–KDNP-nek, aki nyíltan vállalja a homoszexualitását, de kizáró oknak nem tartja
Azért, mert egy keresztény pártnak vagyok az elnöke. És a keresztény tanítás, az a természet rendjére épül, és a kinyilatkoztatásra. A kinyilatkoztatás pedig feketén-fehéren, nagyon világosan mondja, hogy a megvalósult homoszexualitás bűn
– fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök helyettese. Úgy vélte, hogy
„a megvalósult homoszexualitás” hasonlóan súlyos bűn, mint a bigámia vagy a házasságtörés. Egy bűnös életállapotot nem lehet megvalósítani
– tette hozzá.
Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szégyennek nevezte a parlament által elfogadott melegellenes törvényt. Erre mondta Nyitrai Zsolt, hogy
von der Leyen „hogy a rákba” olvasta volna el a jogszabályt.
Rétvári Bence válasza tipikus Fidesz-struccként brillírozott: arra a kérdésre, hogy „ha egy fideszes politikus azonos nemű kapcsolatban élne, elvihetné-e a párját egy politikai rendezvényre” azt találta mondani, hogy
„…ilyen kérdés nincsen, úgyhogy ezzel nem kell foglalkozni…”
(157 igen, 1 nem és 0 tartózkodás mellett mellett megszavazta kedden a parlament a pedofiltörvényt. A kormányoldal által benyújtott, orosz mintára bevezetett melegellenes propagandatörvény a szólásszabadságot és a gyermekjogokat is súlyosan korlátozza, betiltja az iskolai LMBTQI témájú oktatási programokat és társadalmi célú reklámokat is.
A javaslat megtiltja a 18 éven aluliak számára a homoszexualitás és a nemváltás népszerűsítését és megjelenítését is, így tilos lesz 18 éven aluliak számára pornográf, valamint olyan tartalmat (így reklámot is) elérhetővé tenni, amely a szexualitást öncélúan ábrázolja, illetve a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést ábrázolja, vagy a homoszexualitást „népszerűsíti, jeleníti meg”. Iskolákban pedig csak olyan szervezet tarthatna szexuális felvilágosítást, amelyet egy állami szerv nyilvántartásba vett.)
Gábor György vallásfilozófus a fenti Semjén-véleményről:
„Miközben Orbán nem győzi hangsúlyozni, hogy ő minden időben, voltaképpen már a születését megelőzően is, védte „a homoszexuális fickók jogait”, eközben a Kárpát-medence legfőbb erkölcsi autoritása és háziasított szarvaskilövője határozottan és ellentmondást nem tűrve leszögezte, hogy a homoszexualitás bűn.
Következésképpen a legfőbb erkölcsi autoritás nem állít kevesebbet, mint azt, hogy Orbán bűnpártoló.
Semjén ezzel a ritka merész kijelentésével egycsapásra lerántotta a leplet az orbáni bűnszövetkezetről. S ha valaki most azzal jönne, hogy hiszen Semjén ne szónokoljon bűnről, mert közismert diplomamunka-hamisító plagizátor, annak mondjuk meg szépen, hogy súlyosan téved, ugyanis
a semjéni világképben a homoszexualitás nem vele született hajlam, hanem bűn, ezzel szemben a plagizátori hajlam vele született, vagyis Semjén nem tehet róla.”
Friss
- Közlöny van róla: a kormány importtilalmat rendelt el a magyar termékeket kitiltó országokkal szemben
- Magyar György: Poltot nem kirúgják, hanem ördögi hatalmi játszma folyik az ügyészség és az Alkotmánybíróság feletti hatalom átmentése érdekében
- Szijjártó a kémvádról: ‘óvatossággal kezelendő ukrán propagandának kell minősíteni’
- Magyar kémeket fogtak el Ukrajnában – állítja az Ukrán Biztonsági Szolgálat
- Az internet még Orbán szigorú ‘nézésére, járására és csípőringására’ sem felejt….
- Pletykásnak tartanak? A horoszkópod megmutatja, hogy jól látják-e…
- Robert Francis Prevost -XIV. Leó- az új pápa
- Németh Szilárd színt vallott: elárulta, mivel tölti éjszakáit….
- Fekete-Győr a Tiszát segítené, de a Kétfarkú Kutyapártnak használ
- Hadházy Ákos: miféle háborúba vezető útra lépett az Orbán-kormány 2023-ban?