Connect with us

Kiemelt hírek

Semmiből nem értünk? Az MLSZ szerint nagyon hamar el fog fogyni a 20 ezer jegy a magyar-izlandi meccsre

fertőzött
Megosztás

Másról sem szól a média, -ha már a józan ész nem elég- hogy nagy a baj, naponta egyre több a fertőzött Magyarországon is, erre tessék! Kapkodják a jegyeket a focimeccsekre!

A felelős az, aki árulja és az is, aki megveszi a belépőt!

Legyen világos: az életével mindenki szabadon rendelkezik, ám, aki önszántából bevállalja, hogy a jelen helyzetben tömegbe megy, az nem csak magát, de a vele kontaktusba kerülőket, azok gyerekeit és szüleit is veszélyezteti!

Ön bevállalja?

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) úgy látja, hogy a szurkolók nagyon szeretnének segíteni a magyar válogatottnak a soron következő Európa-bajnoki pótselejtezőn és két Nemzetek Ligája-mérkőzésen.

Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője az M1 aktuális csatornán csütörtök este emlékeztetett rá, hogy a jegyértékesítés pénteken 10 órakor indul a három hazai találkozóra.

„Arra számítunk, hogy a szurkolók nagyon szeretnének ott lenni a magyar válogatott hazai mérkőzésein. Úgy látjuk a jelentkezésekből, hogy nagyon szeretnének segíteni a csapatnak”

A szövetség által már korábban ismertetett a menetrend

Eszerint az értékesítés

„a megszokott rendnek megfelelőn”

zajlik, először a Szurkolói Klub tagjai válthatják meg a kombinált jegyeket, majd amennyiben marad még, akkor november 2-től, azaz hétfőtől a klubtagsággal nem rendelkezők is vehetnek jegyeket, a későbbiekben pedig majd egy-egy mérkőzésre is lehet belépőt vásárolni, ha még mindig rendelkezésre állnak majd.

„De a hozzánk beérkezett jelzésekből azt látjuk, hogy óriási az érdeklődés, nagyon sok szurkoló szeretne a helyszínen segíteni a csapatnak, és reméljük, hogy együtt sikerül kivívni az Európa-bajnoki részvételt”

– utalt a november 12-i, Izland elleni pótselejtezőre. Hozzátette: a mérkőzésekre kizárólag online lehet jegyeket vásárolni, nem lesz helyszíni értékesítés, és a Szurkolói Klub tagjainak 20 százalékos kedvezmény jár.

A magyar válogatott az Eb-pótselejtező után 15-én a szerbeket, 18-án pedig a törököket fogadja ugyanott, a Puskás Arénában

Sipos Jenő emlékeztetett rá, az hogy nézők is ott lehetnek a mérkőzéseken, a szeptember 24-i budapesti európai Szuperkupa-mérkőzésnek a következménye. Mint mondta, az európai szövetség (UEFA) sikeresnek ítélte a rendezést és a szervezést, és úgy döntött, hogy a befogadóképesség harminc százalékáig megnyitja a stadionokat a szurkolók előtt.

„Ez nagyjából a Puskás Arénában húszezer szurkolót jelenthet, ami, azt hiszem, óriási segítség lehet a csapatnak”

Kiemelte ugyanakkor az egészségügyi és járványügyi előírások betartásának fontosságát,

emlékeztetett rá, hogy a maszkviselési kötelezettséget már kormányrendelet szabályozza a szabadtéri rendezvényekre, sporteseményekre vonatkozóan is.

„Én azt hiszem, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség az elmúlt hónapokban is folyamatosan felhívta a figyelmet az egészségügyi előírásokra, illetve a járványügyi szabályok betartására. Ezt tettük az elmúlt napokban is, amikor megjelent a kormányrendelet, de nagyon fontos az egyéni felelősségvállalás is, mindenki érezze azt, hogy saját maga és a szurkolótársai érdekében nagyon fontos a maszkviselés”

Ide nekünk még több meccset!

Arra a sajtóinformációra, hogy az azerbajdzsáni háborús helyzet miatt Magyarország, Budapest esetleg egy negyeddöntős összecsapás megrendezésének a lehetőségét is megkapná három csoporttalálkozó és egy nyolcaddöntő mellé a jövő évre halasztott Európa-bajnokságon, úgy reagált, hogy az UEFA és az MLSZ is az eredeti terveknek megfelelően készül a 12 helyszínes Eb lebonyolítására.

„Én azt hiszem, ha bármilyen változás van, Magyarország és a Magyar Labdarúgó Szövetség készen áll arra, hogy alkalmazkodjon a megváltozott körülményekhez. Jelen pillanatban ennyit tudok mondani ezzel a kérdéssel kapcsolatban”

 

fertőzött

 

Szerző

2 hozzászólás

2 Comments

  1. Hegyi Zerge

    2020.10.30 07:56 at 07:56

    nagy valószínűséggel kikapnak…nagyon megéri a kockázat

  2. Goldner Ibolya

    2020.10.31 10:38 at 10:38

    Előbb-utóbb minden foci csapat vírusos lesz és nem lesznek döntési pozicióbam. Se játék, se szurkolás. Remélem mielőbb. Értelmes munkahelyi vezető nem engedi dolgozni a szurkolókat.

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük