Sikerlovagok, bukóban – Nagy Trump, kis Trump….

A politikához kétségkívül szerencse is kell. Vannak, akik a politikát szerencsejátéknak fogják fel: tizenkilencre is lapot húznak, Egyre nagyobbakat mondanak, egyre kockázatosabbakat lépnek, gátlás nélkül blöffölnek, handabandáznak, néha hamis kártyákkal játszanak.

Apró probléma, hogy általában nemcsak saját karrierjüket teszik kockára, hanem országukat is. Gyakran bejön nekik, de eljöhet a pillanat, amikor rajta vesztenek.

Ilyenkor derül ki igazán, milyen emberek

Mert egy politikusra az is jellemző, hogy mit kezd a hatalommal és a sikerrel, de az talán még jobban, hogyan viselkedik a bajban. Ha leváltják, mint Trumpot, ha nem tud a járvánnyal megküzdeni, mint Orbán. Amikor a nagyhangú kommunikáció már nem segít.

Pár napja elrendelték a szórakozóhelyek bezárását. Ugyanakkor a kormány a helyén van. A két kijelentés látszólag ellentmond egymásnak. Pedig éppen arról van szó, hogy mostantól más lehetőségek híján a kormány gondoskodik a szórakoztatásunkról. Ezt szolgálta az éjféltől hajnali 5-ig tartó kijárási korlátozás vicce is. Eddig nyilván tömegek tolongtak éjjel fél 3-kor az utcákon, és minden sarkon tapadós tangóra perdültek a vírussal. Meg is jelent egy mém a tisztifőorvos asszony anyai figyelmeztetését előre vetítve:

„Az menjen karácsonykor éjféli misére, aki ott tud aludni!”

Mostantól a vírusok tudomásul veszik, hogy ez a számukra kijelölt időzóna,

és 5-re épp úgy eltűnnek, mint tavasszal a nyugdíjasok a 9 és 12 közötti boltlátogatás után. Az akkori eredményes védekezés természetesen a kormány sikere volt, míg a mostani rémisztő adatok a lakosság hibájából álltak elő, ezért is kell a büntetéseket növelni, valamint az ingyenes parkolást elrendelni. Illetve utóbbit nem ezért, de senki nem tudja, miért, így bármit feltételezhetünk. Akár azt is, hogy Orbánék imádják froclizni a fővárost. Kegyetlenség volna ettől a kis örömtől is megfosztani őket.

A politika mint szórakoztató művészet máshol is kitermelte nagy színészeit

Trump már az előző elnöki kampányában színt vallott:

„Amit mondok, van, amikor vicc, van, amikor elszórakozunk rajta, de amit mondtam, azt megmondtam.”

Ja. Ha csak így nem. Hosszan lehetne taglalni, mi a különbség és mi a hasonlóság Orbán és Trump között, mindenesetre ugyanazon politikai iskolához tartoznak. Kis országnak kis Trump jutott, kicsit kevésbé szórakoztató.

A nagy és a kis Trump egyaránt politikai szerencsejátékos

Sokszor bejön nekik, néha nem. Még nem tudjuk, most mi lesz a helyzet. De veszélyes hazardírozás volt Orbán részéről, hogy a versenybe belebeszélve kéretlenül Trump mellett tette le a voksát. Méghozzá az ország nevében. Külügyminisztere és sajtója durván rákontrázott. Szijjártó lekorruptozta a Biden családot, ami a kormányfő beosztottjától különösen bájosan hangzik. A kormánylapok lehülyézték, demens trottynak tüntették fel Trump ellenfelét, akiből pedig könnyen Amerika elnöke lehet.

„Azt is elfelejti, hogy vizelnie kell, ezért biztos, ami biztos, pelenkát hord”

– alapozta meg a későbbi jó viszonyt a finom tollú Pesti Srácok.

Orbánnak persze sok más útja nem volt

2016-ban maga növelte szimbolikussá, politikai önigazolássá Trump győzelmét. „A realitás áttört az ideológián”, vége a liberális világnak, az „erkölcsi imperializmusnak” (értsd: az értékelvű politizálásnak) – nyilatkozta itthon és külföldön. Most aligha mondhatta, hogy pardon, lehet, hogy a világerők harcában mégis az ő csapata veszít. Mint ahogy nem is veszített, bár nem is nyert: akárki lesz az elnök, egy kettészakadt Amerikát kell vezetnie. A politikai meccs így vagy úgy eldől, a világnézeti eldöntetlen.