Connect with us

Kerítésen innen

Sikerült összefutni Lázárnak Márki-Zay-al!

lazar-marki-gulyas
Megosztás

Lázár János és Márki-Zay Péter megoldották az eddig áthághatatlannak tűnő feladatot és találkoztak. A randi után sajtótájékoztatót tartottak, amiből megtudhattuk, hogy telefonszámot cseréltek és egyikük sem akar lemondani.

Így kell semmit-mondani

Mint emlékezetes, nem volt egyszerű feladat a két politikusnak, amit egy óvodás is megugrik, de csütörtökön sikerült egy előre megbeszélt időpontban egy helyen lenniük. Sok mindent megbeszéltek, ám a nyilvánosságra hozottakból csupán az derült ki, hogy a jövőben fel tudják majd hívni egymást, hiszen élve a XXl. század vívmányával, megadták egymásnak telefonszámukat.

Újságírói kérdésre mindketten megnyugtatták a hallgatóságot, hogy nem terveznek lemondani. Lázár a Fidesz helyi képviselői nevében megígérte, hogy nem kezdeményezik a polgármester lemondatását. Az eddigiek alapján inkább az ellehetetlenítésére törekszenek. Lázér azt tanácsolja a testületnek, hogy

„próbáljanak egymással szót érteni…”

A sajtótájékoztatón a

„szent a béke….”

kérdésre egyikük sem adott választ, de mindenesetre kézfogással búcsúztak.

 

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük