Banánköztársaság
Simicskó-Lázár összecsapás
Simicskó István semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy óvodás gyerekeket használt fel saját népszerűsítése érdekében – erről egy pénteki sporteseményen beszélt a Magyar Nemzetnek a honvédelmi miniszter. Ha Simicskó valóban nem érti mi a gond az a baj, ha igen akkor az, hogy hazudik.
Mint mondta, az nem a kampány része, ha egy politikus óvodások társaságában készült fényképeket tölt fel a közösségi oldalára. Márpedig Simicskó éppen ezt tette: egy újbudai óvoda energetikai korszerűsítése miatti átadóünnepségen jelent meg, és az eseményről készült fényképeket Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra.
– Ha egy óvodát felújítunk, az egy ünnep az óvoda számára, az óvodások számára és az óvó nénik számára, illetve minden újbudai ember számára is – mutatott rá büszkén a miniszter, akit a Nemzetközi Katonai Sporttanács évfordulójának alkalmából rendezett pénteki futóversenyen értünk el. Simicskót arról is kérdeztük, hogy nem érzi-e úgy, hogy átlépett egy határt azzal, hogy óvodások társaságában készült fényképekkel igyekszik politikai tőkét kovácsolni magának.
A miniszter erre közölte:
„ez nem kampány, ezt mindig így csináljuk, ez munka”.
Majd hozzátette: átvágtuk a szalagot, és megdicsértük a gyerekeket és az óvó néniket, hogy milyen szépen és jól dolgoznak és méltó körülmények között dolgozhatnak.
A honvédelmi miniszter viselkedése csütörtökön a kormányinfón is téma volt, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter úgy fogalmazott, tartózkodni kéne attól, hogy gyerekek közé menjenek a politikusok a kampányban. Simicskó István azonban nem ért egyet Lázár Jánossal, erre reagálva ugyanis azt mondta: „ez az ő véleménye”.
Az óvodai látogatásról: Nem is értem ezt a hisztériát
Simicskó Istvánra már csak a „kivezényelt” ovisok kíváncsiak?
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Orbán Viktor: velőre fel! – Ez a pacák nem tud csatakiáltás nélkül még vacsorázni sem?
- ‘Deák Dániel már mehetsz képeket készíteni, hazamentek’ – kommentelték Magyar Péter szegedi ‘tízezrét’
- Alakszai főispán bepipult és sk. döntött: hazavihetik a szülők gyermeküket – Köszi TASZ és Partizán!
- Orbán Viktor -vagyis Ön, meg mi mindannyian- megmenti a Haladás VSE-t – Ha saját számlájáról teszi, akkor bocsesz….
- L. Ritók Nóra: pedagógus továbbképzés – átverés, vagy pénzlenyúlás?
- Nagy Márton szerint, ha már árstop, akkor legyen kövér – A bank a soros?
- 2025-ben 3836 milliárd forintot kell a kormánynak kamatokra kifizetni – Mire jut ennyivel kevesebb?
- Ki hívott, vajon ez miért fontos manapság?
- Ukulele – szabadstrand – Budapest – Karácsony Gergely – Ha kíváncsi, hogy mi ez, olvassa….
- …pedig biztosan be volt készítve a ‘győztünk’-jelentés: Pápán az időközin kiütéssel az ellenzék volt szimpatikusabb
NERKeseru
2018.02.18 01:44 at 01:44
Ez a simicsko gyerek mindig ilyen kis ugyefogyott, retardalt hulyegyerek volt. Szar lehet persze 40 felett kreten ovodasnak lenni, de hat a fidesznel a 80 feletti IQ mar gyanakvasra ad okot.