Kerítésen innen
Skandalum, vagy „jófejség”? „Besurranó” civilek kifestettek egy rendelőt, ezért önkormányzati vizsgálat vár rájuk! – 2021, Magyarország
Nem kell a civileknek még a festéke sem a kőszegi önkormányzatnak, „égtelen haragra gerjedtek”, amint tudomást szereztek arról, hogy társadalmi munkában, saját erőből magánemberek megcsinálták azt, amire választott képviselőik nem voltak képesek, hajlandók – válasszon ki-ki vérmérséklete szerint.
Nem kell a civileknek még a festéke sem a kőszegi önkormányzatnak, „égtelen haragra gerjedtek”, amint tudomást szereztek arról, hogy társadalmi munkában, saját erőből magánemberek megcsinálták azt, amire választott képviselőik nem voltak képesek, hajlandók – válasszon ki-ki vérmérséklete szerint.
Gyanús! – Mit akarnak ezek? – Ez már az őrület tetőfoka, vagy még fokozható?
A Facebookon írta meg egy civil szervezet, az Összefogás Kőszegért Egyesület, hogy
„Az Ostrom hétvége leple alatt egy lelkes csapat kifestette a gyermekorvosi rendelő termeit, szobáit, hogy hétfő reggel már egy mesés környezetbe léphessenek be a gyerkőcök és szüleik a doktornéni házába.
A Vanda Szigeti, Alexandra Kondics Vida Vanda trió, szó szerint éjt nappallá festve hagyta itt nekünk csodálatos ecsetnyomait, hisz minden nap hajnalba nyúlóan alkottak, hogy végezzenek időben. Ezekben a pillanatokban is tartanak az utómunkálatok, ugyanis kisebb ajándékok még kerülnek ide-oda. A remek ötlet fantasztikus kivitelezése közben gyermekszemek is tesztelték a rajzokat és a lányok jelesre vizsgáztak.
További két Kőszegi projektet terveznek a jövőben, amihez szintén számíthatnak támogatásunkra. Csodálatos munkájuk, jókedvük örökre itt marad velünk amit nagyon nagyon köszönünk!”
A minihatalmasság közbelép
A hír a kőszegi önkormányzatot sem kerülte el, és úgy reagáltak, hogy egy Facebook-bejegyzésből értesültek a festésről, illetve, hogy
„a hétvége folyamán az önkormányzati vagyon kezeléséért felelős munkatársak tudomása és az intézményvezető felhatalmazása nélkül napokig illetéktelen személyek tartózkodtak a Kőszegi Egészségház épületében.”
Az önkormányzat szerint „az akció résztvevői, szervezői” szándékosan nem egyeztettek az ügyben, majd hozzátették:
„alaposan mérlegeltük, hogy rendőrségi feljelentést tegyünk az épületben való jogtalan tartózkodás és a jogosulatlan tevékenység körülményeinek feltárására, szükség esetén szankcionálása érdekében. Ettől egyelőre eltekintünk.”
A bejegyzés azzal zárul, hogy az önkormányzat az intézményen belül rendelt el vizsgálatot, és azt kérték,
„hasonló, jószándékúnak gondolt kezdeményezéseivel a jövőben mindenki forduljon Önkormányzatunkhoz”.
A kommentekből….
„Példás büntetést érdemelnének ezek az önjelölt piktorok! Ráadásul még egy szivárvány is került a falra, amitől tudjuk, hogy minden gyereknek azonnal a nemváltó műtétek ugranak be!!! Ez egy orvosi rendelőben különösen veszélyes, hisz a helyszínen időpontot is kérhetnek…”
„Koszeg varos vezetese nagyon raer bohocot csinalni magabol. ? Ha lenne kis emberseg bennuk, most egy koszono poszt szuletett volna. Gyonyoru lett, biztos orulnek neki a gyerekek!”
„Gratulálok az önkormányzatnak, hogy sikeresen védeni akarják a gyerekeket a vidám gyógyulástól, a polgárokat a társadalmi felelősségvállalástól és jótettek elkövetésétől (ha már a főnik nem voltak képesek minderre, bár a hivataluk szerinti dolguk épp ez lenne), a lerozzanni hagyott klinikákat az élhetővé válástól a steril siralomház külsőségei és a csinovnyiktekintély érdekében. Ha félnek, hogy rossz fényt vetnek a civilek önökre azzal, hogy a maguk munkáját végzik el, ráadást hitelesen, mosolyogva, ingyen és szépen, NA, akkor figyeljenek csak, mit kapnak azért, ha még meg is próbálják büntetni őket ezért. Mert még egy turnust vagy köztiszteletet pl. nem.”
„Besurranó dekoratőrök?? Gratulálok a munkájukhoz! Ha már van felesleges idő, akkor javasolnám megvizsgálni a Rákóczi utcai csatornázási munkák után visszamaradó gödrök és kimagasló csatornafedők okát! Persze itt viszont nem alkottak, hanem kárt okoztak. Gondolom a feljelentés nem marad el!!!! Mindenki felelős, mindenért amit tett, vagy tenni elmulasztott!!! A MOL kút környéki munkálatok is botrányosak. Érdemes figyelni! És még sorolhatnám”
„Az elrettentő példa, hogy a polgármester hogy teheti magát közröhej tárgyává a saját városában. Megspóroltak a városnak körülbelül 23 millió+áfát, ahogy a tenderek futnak az országban! Szép lett fiúk, lányok ”
„Ez most komoly? Pár ember szívességből gyönyörűen kifestette a gyerekorvosi rendelőt, és ez a reakció? Mi a veszett búbánat folyik ebben az országban?”
„Szerintem egy Köszönöm elég lett volna, de ha ti így gondoljátok…. Tegye a szívére az összes Fideszes képviselő a kezét! Mi lett volna a válasz, ha Norbert Harkai bemegy engedélyt kérni? Tuti egy hatalmas elutasítás, vagy 30 nap gondolkodás. De ha ezt valami Mészáros&Mészáros cég csinálta volna 20 millióért, akkor még örülnétek is neki, még a segge is nyalva lett volna közben. Hol van az alja ennek, amit műveltek? Szégyen!”
Szerző
1 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
Tea Erdélyi
2021.08.11 17:30 at 17:30
Hihetetlen. Kőszeg a sokadik város, ahol ijesztő dolog történik, mert az önkorinak vagy más hatalmasságnak elmegy az esze. Szerencse, hogy a kommentekből mindig látszik, hogy a lakosság azért ép eszénél marad! Van remény!