Kerítésen innen
Sok a Fidesz-eszkimó, egyre kevesebb az osztani való
Bizony, az „elkötelezettet” etetni kell! Eddig jól lavírozott a regnáló, igyekezett a legutolsó elvhűjének is csepegtetni némi betevőt. Lássuk be, az elveknek is élni kell valamiből, nem teremnek csak úgy a fán!
Harc a szemétdombért
Az eltelt közel 10 év alatt nagyjából kialakultak az erőviszonyok a Fidesz-piramis telítődött. Mivel egyre többen kezdték úgy érezni, hogy kora gyermekkoruk óta Orbán-funok, így Ők is helyet akartak a tűz körül. A szétosztásra szánt pénz, titulus azonban véges, így egymást kezdik lökdösni, helyezkednek, hogy felfigyeljen rájuk a nagy elosztó.
Így esett Füzesgyarmaton, az 5700 fős Békés megyei városban is
Bántalmazásig fajult a Fidesz füzesgyarmati alapszervezetének június eleji tisztújító gyűlése – írja a Magyar Narancs. A párttagok két ellentétes történetet mondtak el a lapnak.
Kovácsné Czeglédi Mária Tünde 2006 óta volt a helyi pártszervezet elnöke. Az utóbbi egy-másfél évben többször jelezte a budapesti Fidesz-központnak, hogy szabálytalanságok történnek a helyi csoportnál, de nem reagáltak rá. Szerinte azért kellettek új tagok, hogy a polgármesternek, Bere Károlynak meglegyen a szükséges támogatottsága.
Mindez Bere olvasatában: Kovácsné civakodó, összeférhetetlen ember, aki állandóan levelekkel ostromolta a pártközpontot, ezt a helyzetet pedig a tisztújításon sikerült feloldani.
A feloldhatatlan ellentét
A június 7-i ülés éles szóváltással indult arról, hogy kinek van és kinek nincs ott keresnivalója. A levezető elnöki asztalnál álló Kovácsné rátenyerelt a tagnévsorra, hogy kihúzza az oda nem tartozókat, és azt állítja: Takács Zsófia, a helyi Fidesz-szervezet tagja és Bere Károly felesége erőteljes mozdulattal kirántotta a keze alól a papírokat, ezután a polgármester bántalmazta.
Ehhez képest
Bere azt állítja, hogy a (már csak volt) pártszervezeti elnök Kovácsné feszítette hátra Takács Zsófia karját, hogy kitépje kezéből az asztalról felvett lapot. A polgármester elmondása szerint a felesége segítségére sietett, de nagyon óvatosan tette, hogy ne okozzon sérülést Kovácsnénak.
Csütörtökön érdemes lesz Magyar Narancsot vásárolni, mert a hetilap honlapján azt ígéri, hogy csütörtökön megjelenő számában oszt meg további részleteket arról, hogy mi volt a tettlegesség következménye.
Szerző
Friss
- 2025, Magyarország: megtámadták a BKK egyik női munkatársát a Blahán, senki nem segített neki
- Orbán-Pintér urak! Ezt tényleg nem látták jönni, vagy csak tettek rá? – Frissítve!
- Magyar György: nem babra megy a játék
- Pottyondy Edina: gumicsontok, mi?! Ühümm, persze….
- Orbán Viktor: a magyar azt hiszi, hogy dörzsölt, de nem így van…. – Pénteki észosztás a Kossuth rádióból
- Köztünk élnek… köztük élünk
- Ez ám a magyar virtus: név nélküli tanár-értékelés a KRÉTA-ban
- Juszt László: Orbán mértéket vesztett
- Az önkényuralom szavatossága
- Nagy Márton -a boldog fogkrémtulaj- üzenete a budapestieknek: ez ilyen sport….