Ez a nap
Süsü bélyeggé lett – talán ez lesz sokatmondóan a rezsitámogatás borítékján is?

A Süsü, a sárkány című bábfilmsorozat mesehőseiről készült alkalmi bélyegblokkot bocsátott ki a Magyar Posta ünnepélyes keretek között hétfőn.

Süsü, a bélyeg….
A Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) székházában rendezett ünnepségen az MTVA és a Magyar Posta Zrt. vezetői bocsátották forgalomba a három bélyegképből álló, sorszámozott alkalmi bélyegblokkot.
Az eseményen Papp Dániel, az MTVA megbízott vezérigazgatója kiemelte: a példaértékű bábfilmsorozat egyike azoknak az alkotásoknak, amelyekre mind a múltban, mind a jelenben, mind a jövőben büszkék lehetnek.
Süsü generációkon átívelő értékteremtő és példamutató szerepe arra ösztönözte a közmédia vezetését, hogy felkérjék Csukás Istvánt, írja meg a zenés bábjáték következő részeit.

fotó: MTI
Mint hozzátette, Süsü megálmodója olyan mesét írt, amely a gyerekek mellett a felnőttek számára is hordoz mondanivalót.
Az MTVA számára megtiszteltetés, hogy egy ilyen nemes kezdeményezés résztvevője lehet
Süsü hangja, Bodrogi Gyula színművész
az ünnepségen felidézte a szereppel kapcsolatos élményeit, mint mondta, a mai napig bárhová megy, bárhol szerepel, a hangja alapján Süsühöz kötik. A színművész megjegyezte: örömmel tölti el, hogy a népszerű sorozatnak lesz folytatása.
Forrai Péter, a Magyar Posta üzleti vezérigazgató-helyettese úgy fogalmazott, a bélyeg maga a történelem, ha valami postabélyegre kerül, az bekerül a történelembe, így Süsü is a történelem része lett.
a Magyar Posta a fiatalokhoz is szólni szeretne a mesehősöket bemutató bélyegekkel, terveik szerint jövőre folytatják a sorozatot.
A bélyegblokk Weisenburger István grafikusművész tervei alapján,
60 ezer példányban készült el. A filatéliai bélyegkülönlegesség a főszereplőket sorakoztatja fel, középen a jószívű sárkány látható, mellette foglal helyet legfőbb segítője, a Királyfi a Királylánnyal és a Kiskirályfival, valamint az Öregkirállyal. Jobbján a Dadus, a Kancellár és a Sárkányfű árus látható. A boríték az udvar nyüzsgő életét jeleníti meg, a bélyegzőn pedig a tér közepén álló kútból fel-fel bukkanó, vizet köpő hal látható.
A beszédek után Papp Dániel és Forrai Péter alkalmi bélyegzővel látta el a bélyegkülönlegességeket. A hétfői eseményen jelen volt Bodrogi Gyula mellett Takács Vera, a sorozat dramaturgja és Lévai Balázs, Lévai Sándor bábtervező fia. A művészek az esemény végén aláírták a bélyeg alkalmi borítékját, amelyet a Magyar Posta a közmédia Jónak lenni jó! című jótékonysági műsora számára ajánlott fel.
Szerző
Friss
- Hiszi, nem hiszi? Napi horoszkóp, 2025. július 7., hétfő
- A csillagjóslás múltja és jövője egy asztrológus szemével
- Juszt László: ennyi zagyvaságot még Orbántól sem vártam
- Radics fideszes „városatya” éjszakai esete egy meg nem nevezett TISZA-„honanyával”
- Magyar turistabusz-szerencsétlenség Szerbiában, sok a sérült
- Nősülnél? Ez a 4+1 csillagjegy a legjobb „feleség-alapanyag”
- Jégeső és zivatarok csapnak le még ma – Figyelmeztetés van érvénybe
- Szűcs R. Gábor: egyszer végük lesz, de csakis törvényes úton. Különben nem tudunk meg semmit és akkor mit írunk a jövő tankönyveibe?
- Szanyi Tibor: hogyan ne legyen lakásunk?
- Orbán-görbetükre: egészséges és történelmileg megalapozott az önbizalmam, miért kéne kishitűnek lenni?