Banánköztársaság
Szálljon magába minden hívő és nem hívő ember, hogy meglássa, hova vezethet a gyűlölet
„Csend. Itt asszonyok és gyermekek százait mészárolták le a nácik. Aki erre jár, szálljon magába, aki hívő, mondjon egy imát az áldozatokért és családjaikért. Nyugodjanak békében, mert ők élnek az örökkévalóságban!” – ez a felirat olvasható franciául az oradouri mártírfalu templomjának romjain.
A Franciaország délnyugati részében található Oradour- sur – Glane neve összeforrt a 2. világháború borzalmaival és a náci barbárság szimbólumává vált.
1944. június 10 – én a falut porig rombolták a Waffen-SS tagjai. 642 személyt – 190 férfit, 245 nőt és 207 gyermeket – gyilkoltak meg.
A nőket és a gyerekeket a helyi templomba zárták, majd rájuk gyújtották az épületet.
A férfiakat előbb pajtákba terelték, ahol legéppuskázták őket. Egy túlélő szerint a nácik főleg a lábakra céloztak, hogy mozgásképtelenné tegyék áldozataikat, majd a nőkhöz és a gyerekekhez hasonlóan, őket is tűzhalálra ítélték.
A tömegmészárlás elkövetői több mint 200-an voltak, de közülük mindössze 21-en kerültek bíróság elé.
A háború után a hatóságok évekig igyekeztek eltusolni az ügyet,
ám a néhány túlélő és a meggyilkoltak hozzátartozóinak nyomására 1953-ban végre sor került egy tárgyalásra, ahol alig 32 óra alatt megszületett ítélet. Két embert halálra ítéltek, a többiekre pedig enyhe büntetéseket szabtak ki.
Hamarosan a halálos ítéleteket életfogytiglanra változtatták, ám néhány évvel később már az életfogytiglanosok is szabadon élhették az életüket. Nem egy közülük sikeres vállalkozó lett.
A szörnyű bűncselekmény fő felelőse, kitervelője, Heinz Lammering
a Német Szövetségi Köztársaságban békében és tehetősen élt, és büntetlenül halt meg.
A települést 1999-ben hivatalosan is mártírfaluvá nyilvánították és emlékközpontot hoztak létre ( a képek a központ nyilvános archívumából származnak). Túlzás lenne azonban azt mondani, hogy ennek az emberiség és emberiesség ellen elkövetett tömeggyilkosságnak minden részlete ismert a nyilvánosság előtt.
A Stasi-akták megnyitása után ugyanis újabb elkövetők nevére derült fény, ezért a kutatások 76 évvel az iszonyatos mészárlás után is zajlanak.
A mártírok közt találjuk az 1893-ban Budapesten (Óbudán) született Kanzler Józsefet ( Joseph Kanzler) és családját is.
Kanzler Józsefnek már a nagyszülei is Óbudán éltek. A különböző anyakönyvi és más feljegyzések szerint feltehetően igen vallásos, sokgyermekes zsidó család volt az óbudai Kanzler család a 19. század második felében. József szüleinek, K. Jakabnak és Neuberger Bertának (Berthe, Betti, Babett) igen keserves és sok tragédiával átszőtt élet jutott.
Jakab, hogy megkeresse családjának a betevőt, mindenféle munkát elvállalt. Dolgozott kupakosként, napszámosként, hordárként.
József születése előtt a szülők már több gyermeküket is elvesztették
Volt köztük olyan, aki csecsemőkorban halt meg, és volt aki 4 évesen, kanyaróban. Józsefnek két testvérét sikerült valamennyire megtalálnom. Egyikük Budapesten halt meg a 30-as évek elején. Foglalkozásához azt írták: közszolga. Egy másik fivér, Józsefhez hasonlóan külföldre ment a 20-as évek elején, és Bécsben alapított családot. Később azonban visszatért feleségével és gyermekeivel Magyarországra.
Kanzler József azonban sosem jött vissza. Sem a kor, sem az anyagi helyzete nem tette ezt lehetővé. 30 évesen Strasbourgban dolgozott ügynökként, kereskedelmi utazóként, de minden munkát elvállalt, amire csak lehetősége nyílt.
35 éves volt, amikor feleségül vette a varsói Esther Goldmannt ( Malka, Maria, Marie). Esther varrónő volt, és árva. Strasbourgba egy fivérének köszönhetően került.
Európában egyre ordasabb eszmék terjedtek és a gazdasági világválság tombolt,
amikor az ifjú pár megkezdte a közös életét. József, aki ekkor már Joseph, kitanulta a fodrász mesterséget, és önálló otthont teremtett a családjának Schiltigheimben, ahol hamarosan saját fodrász üzletet is nyitott. Első gyermekük, Dora Bella 1930-ban született. Őt követte Simone, 1934. július 12-én. Visszafogott, zárkózott életet éltek. Joseph és Eszter sosem tanult meg rendesen franciául.
1939-ben evakuálták Schiltigheim lakosságát. A Kanzler család Oradour – sur – Glane – ben kezdett új életet, ahol igyekeztek beilleszkedni a közösségbe, de vallásukról, származásukról nem beszéltek. Joseph fodrászként dolgozott. Rajtuk kívül élt egy másik zsidó család is a településen, de a helyiek ha tudták is róluk, hogy zsidók, nem fedték fel a titkukat.
1944. júniusáig a Kanzlerek viszonylagos nyugalomban éltek
Bizonyára hozzájuk is eljutott a hír, hogy 1944. június 6-án a szövetségesek partra szálltak Normandiánál. Talán reménykedtek. Sosem tudjuk meg. 1944. június 9-én előbb Tulle városában kezdett véres mészárlásba az SS. Feltehetően az volt a céljuk, hogy megtörjék a francia ellenállást, és ezzel gyengítsék a szárazföldön a szövetségesekhez való csatlakozásukat. Június 10 – én a nácik már nem érték be ennyivel. Oradour felett sátánként ültek tort.
Kanzler Josepf valamelyik pajtákban lett égő áldozat. Esthert, Dorat és Simone-t a katolikus templomban gyilkolták meg.
Aki hívő, mondjon értük, és a többi oradouri áldozatért imát. És szálljon magába minden hívő és nem hívő ember, hogy meglássa, hova vezethet a gyűlölet.
Szerző
Pingback: Ujhelyi: ez lenne a nemzeti értékrend? - Városi Kurír