Budapesti hétköznapok
Százötvenmillió forintos drogfogás Budapesten – Pirospaprikával szórták be a marihuánát
Százötvenmillió forint értékű kábítószert foglaltak le hétfőn egy budapesti házaspárnál és a dílerüknél.
Százötvenmillió forint értékű kábítószert foglaltak le hétfőn egy budapesti házaspárnál és a dílerüknél – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán a police.hu oldalon.
Drogfogás: a házaspárt a lakásában, a dílert az utcán fogták el az NNI miskolci nyomozói
A 37 éves budapesti férfiról elterjedt, hogy Szerbiából származó drogot raktároz. Az információ igaznak bizonyult, a férfi fővárosi lakásában mintegy ötven kilogramm kábítószert találtak. A toxikológus szakértő szerint ebből 39 kilónyi olyan marihuánát tartalmazott, amely egy úgynevezett prekurzor vegyülettel volt átitatva, így új pszichoaktív anyagnak minősül. Ezen felül kilenc kilogramm hasist, amfetamint, valamint kábítószer fóliázására, csomagolására alkalmas gépet is lefoglaltak.
P. Igor abban a lakásban porciózta és árusította a drogot, amelyben 23 éves feleségével, valamint egyéves és tizenhat éves lányával együtt élt.
A marihuánát a feleség varrószobájában, egy autós gyerekülés mellett tárolták
A nyomozók rajtaütöttek – az éppen a szegedi albérletébe tartó – K. Krisztián díleren is Budapesten, a Hungária körút és a Szörényi utca kereszteződésében. A 30 éves férfi autójába nem sokkal korábban került bele az a papírdoboz, amelyben ötkilónyi drog volt. A marihuánával teli pakkok – azt gondolván, hogy a kábítószerkereső kutyák így nem fognak szagot fogni – pirospaprikával voltak beporozva.
Az autóban, valamint a lakásban talált és lefoglalt kábítószerrel az NNI miskolci nyomozói ötvenezer adag drog piacra kerülését akadályozták meg – jelezték.
A rendőrök lefoglaltak két nagyértékű gépkocsit is
Mindhárom embert jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják, a nő szabadlábon védekezik, a két férfit bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezik a letartóztatásukat – olvasható a közleményben.
Forrás: police.hu
Drog-milliók a rendőrségi rajtaütés után – “miénk a vár, tiéd a lekvár”
Szerző
2 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
- Különvélemény a magdeburgi terrorcselekmény után – Orbán Viktor ellenében is
- Horoszkóp az év legkülönlegesebb napjára
- Orbán: olyat fogunk csinálni, amit korábban még nem – Jesszuskám, csak nem? Megpróbálják lopás nélkül? – Napi Lendvaiság…
- Már megint Novák Katalin! – Most éppen az a hír, hogy festménnyé lett Sólyom falán
- Ájulat, hogy mekkorát nőtt a tanárok száma – lelkendezik a regnáló, de nézzünk picit a katedra mögé….
Pingback: Cinderella-story: a menekülő betörő a helyszínen hagyta fél pár cipőjét - Városi Kurír
Pingback: Elfogtak hat kábítószer-kereskedőt Pest megyében - Városi Kurír