Connect with us

Kerítésen túl

Szijjártó izomra gyúr -ki lőtte a képet?- pedig egy tárgyalás előtt agyra sem ártana!

Megosztás

Szijjártó külügyminiszter kora reggel jelentkezett be a Facebook-oldalán, ahova edzős képet töltött fel, mégpedig – a poszt alapján – a pakisztáni Iszlámábád közeléből, ahova csütörtök este utazott el. Kisvártatva kimosakodva, öltöny-nyakkendőben jelentkezett be a pakisztáni – magyar üzleti fórumról.

Szijjártó izomra gyúr, pedig egy tárgyalás előtt agyra sem ártana!
Megosztás

Szijjártó külügyminiszter kora reggel jelentkezett be a Facebook-oldalán, ahova edzős képet töltött fel, mégpedig – a poszt alapján – a pakisztáni Iszlámábád közeléből, ahova csütörtök este utazott el. Kisvártatva kimosakodva, öltöny-nyakkendőben jelentkezett be a pakisztáni – magyar üzleti fórumról.


Ez igen! Ép testben, ugye…!

„Kell az erő mára is, mindjárt kezdünk”

– írta bejegyzéséhez a politikus, aki első bejegyzésében azt nem árulta el, pontosan mit is kezd el hamarosan, valószínűsíthető, hogy a megérkezését követő rövid pihenő után máris munkához lát a keleti országban.

Márciusban történt….

A keleti nyitás politikája lendületet adott a magyar-pakisztáni gazdasági együttműködésnek is, a világkereskedelem globális visszaesése ellenére tavaly 12 százalékkal növekedett a kétoldalú kereskedelmi forgalmunk

közölte akkor Szijjártó Péter az MTI-vel.

A külgazdasági és külügyminiszter Sah Mahmúd Kuresi pakisztáni külügyminiszterrel megnyitotta a magyar-pakisztáni online üzleti fórumot, amelyen 40 magyar és 60 pakisztáni cég vesz részt.

A Mol a legnagyobb külföldi befektetők közé tartozik Pakisztánban, az ország energiaszükségletének jelentős hányadát biztosítja kőolaj és földgáz kitermelésén keresztül

– közölte akkor a külgazdasági és külügyminiszter.

Az Eximbank 83 millió dolláros hitelkeretet nyitott magyar és pakisztáni vállalatok együttműködésének finanszírozására, hiszen előrehaladott tárgyalások zajlanak az orvosi műszerek gyártása, az élelmiszeripar és a kiberbiztonság területén

– tette hozzá.

A kétoldalú kapcsolatokban fontos szerepet játszik az oktatás, ugyanis a Magyarország által felajánlott 200 ösztöndíjas helyre 9500 pakisztáni diák jelentkezett.

Vissza a mába….

A „demokráciaharcos” külügyére második pénteki posztja:

 

szijjártó

Szerző

4 hozzászólás

4 Comments

  1. Pingback: Már veheti is a jegyét Bahreinbe, Szijjártó elintézte, hogy beengedik keleti oltással is! - Városi Kurír

  2. Pingback: Novák Katalin, az "Iron-államtitkár" - Városi Kurír

  3. список бездепозитных бонусов за регистрацию http://miupsik.ru/forums/showthread.php?tid=493782 купоны скидки ростов статейный прогон по трастовым сайтам https://www.donchillin.com/space-uid-382497.html впрок хочу скидку промокод

    сервисы для прогона сайта https://www.amateur-girls-posts.com/forums/profile.php?mode=viewprofile&u=2950643 промокод на ламоде сегодня скидку сбермегамаркет промокод на скидку http://kdhmarket.co.kr/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=142308 интернет продвижение статьи https://asdmcpe.org/user/Chrisfleds/

    прогон сайт по базам промокоды скидки 2022 индексация страница http://alex-zarya.ru/user/Hdrezka1605/ софт для прогон сайтов https://gti-club.ru/forum/member.php?u=415573

    софт для прогон сайтов http://neu.efg-grossschoenau.de/doku.php?id=%D0%B1%D0%BB%D0%BE%D0%B3%20%D0%B3%D0%B8%D0%BD%D0%B5%D0%BA%D0%BE%D0%BB%D0%BE%D0%B3%D0%B0%20%D0%B4%D0%B7%D0%B5%D0%BD бесплатный прогон сайта по белым каталогам ускоренная ускоренная индексация сайта http://cargo-200.ru/index.php?subaction=userinfo&user=determineddigni прогон сайта онлайн

    индексация новые сайтов самостоятельный прогон сайта по каталогам игровые автоматы без регистрации бездепозитный бонус https://truejesus.net/forums/member.php?action=profile&uid=4280 промокод на скидку концерта http://bbs.ieltstofelglobal.com/home.php?mod=space&uid=59971

    программа для статейного прогона бездепозитный бонус андроид https://xn—-7sbarohhk4a0dxb3c.xn--p1ai/user/Joshuawex/ что такое прогон сайта по базе http://xn—-7sbgabarzt9afbtggek.xn--p1ai/index.php?subaction=userinfo&user=blackjail79 промокоды скидки учи http://fotogrammetria.ru/index.php?subaction=userinfo&user=ritzyaffection1

    прогон трастовых сайтов http://hajepine.com/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=58716 прогон сайта по профилям я http://cloudscapehill.com/user/julesmup/?um_action=edit скрипт прогона сайта https://champ-design.xooit.com/profile.php?mode=viewprofile&u=23018 купон на скидку вкусвилл

    код купона для скидки https://miyoshi-arts.saitama.jp/event/20180528-6014/ продвижение в маркетинге статья мечта промокод на скидку http://dotstroy.ru/userinfo.php?uid=46880 онлайн прогон сайта по закладкам твой дом промокод на скидку vk com

    мелбет букмекерская контора человек казино https://res-publika.com/ porno Алена Косторная (фигурное катание) 1xbet слоты официальный сайт https://strelochnik.com/ рокс казино 1xbet скачать бесплатно 7k casino официальный 1xbet скачать бесплатно порно с Кирьянова Дарья Борисовна 1xbet официальный сайт 1xbet xyz казино проиграл

    http://filmkachat.ru

  4. промокод на скидку в день рождения https://forum.eliteshost.com/member.php?action=profile&uid=7587 лабиринт скидка промокод биржа статейного продвижения https://minecraft.ru.net/user/Manuelsoarl/ анвап скачать фильмы на телефон хорошие

    прогона по трастовым сайтам бесплатно https://mbio.me/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=223663 купоны на скидку яндекс маркет промокод где купить купоны на скидку https://myapple.pl/users/460697- промокод на скидку аптека ру http://alex-zarya.ru/user/Geralderync/

    прогон блога по трастовым сайтам ква ква купоны на скидку прогон сайта по трастовым сайтам что это такое https://getinkspired.com/ru/blog/519873/post/1478590/how-3d-visualization-companies-are-reshaping-global-business-landscapes/ прогон сайта по трастовым сайтам что это такое

    купоны на скидку тюмень лужники купон на скидку http://polegasm.net/index.php/forum/user/24051-direfultower20 заказать прогон по сайтам https://build-info.biz.ua/wr_board/tools.php?event=profile&pname=TerryInews прогон сайта по статистике http://okerclub.ru/user/MiguelBar/

    ускоренное индексирование закрытых страниц http://www.plcolor.co.kr/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=841064 бесплатный прогон сайта по социальным закладкам онлайн нужно ли закрывать страницы пагинации от индексации http://d90432w9.beget.tech/user/Charleslaurl/ хофф купоны на скидку http://www.kbszw.com/home.php?mod=space&uid=26676

    база для статейного прогона http://sanpai.org/userinfo.php?uid=34508# питерлэнд купоны на скидку 2022 http://radshir.com/list/index.php?subaction=userinfo&user=ruralpodium46 быстрая индексация страниц https://forum.openbadania.pl/memberlist.php?mode=viewprofile&u=255683 прогон по каталогам сайтов что это http://hwani.barunweb.co.kr/bbs/board.php?bo_table=free&wr_id=128568

    ускорить индексацию страницы в яндексе трастовый прогон сайта индексирование сайта в google https://www.walkaholic.me/user/30905-brianwef прогон по профилям трастовых сайтов http://xn--80aphfq.xn--p1ai/index.php?subaction=userinfo&user=cloudygala46

    поисковое продвижение сайтов статьи что значит индексация сайта https://homment.com/ogSavHxDrWgTlKaVWfB5 прогон сайта по профилям это http://e-regata.com/eng/forum/PAGE_NAME=message&FID=5&TID=24713&MID=39706&result=new#message39706 прогон сайта по каталогам rss http://www.reginaicsrl.it/index.phpoption=com_k2&view=itemlist reginaicsrl – reginaicsrl база трастовых сайтов для прогона

    букмекерские конторы без депозита casino скачать https://nebrehnya.com/ 1xbet скачать приложение на андроид porno Мира Андреева (теннис) https://repost.news/ Мухтиярова Елена Вячеславовна порно казино проиграл казино рублях casino рабочее букмекерская контора зенит официальное казино вход порно с Артемий Панарин (хоккей)

    http://filmkachat.ru

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük