Kerítésen innen
Szijjártó: sokkal jobb jóban lenni a szomszédokkal -főleg Szerbiával- mint rosszban
Szijjártó, a magyar külügyér közösségi oldalán tette közzé nagy felfedezését, miszerint „sokkal jobb jóban lenni a szomszédokkal, mint rosszban. Ennek belátásához nem kell feltétlenül Nobel-díjasnak lenni. S igaz ez az államközi kapcsolatokra is, főleg egy olyan ország esetében, melynek közösségei élnek a szomszédos országok területein.”
Szerbia a régi-új haver
Szerbia évek óta kiemelt kormányzati figyelmet mondhat magáénak. Gondoljunk csak a szerbiai Magyarkanizsán létesült birkózó akadémiára, ami 963 milliónkba fájt, vagy a szoros együttműködésre az oktatás, a kultúra és a sport területén. Ne felejtsük ki a legutóbbi „gesztust”, amikor Orbán az EU tagállamain kívül csak a Szerbiából érkező külföldieknek engedélyezte léphetnek be Magyarországra. Ilyen az, amikor a közérdeket bármi áron alárendeli a hatalom a saját politikai érdekeinek.
„Nem számít, hogy pillanatnyilag a fertőzés szempontjából a legveszélyesebb európai ország, hogy drámaian emelkedik a fertőzöttek száma, hogy már a szerb kormány is rendkívüli helyzetet rendelt el a járvány terjedése miatt, csak az számít, hogy Vucic a haveri körhöz tartozik és híven követi Orbán példáját.”
Szijjártó szombati megvilágosulása
„Sokkal jobb jóban lenni a szomszédokkal, mint rosszban. Ennek belátásához nem kell feltétlenül Nobel-díjasnak lenni.
S igaz ez az államközi kapcsolatokra is, főleg egy olyan ország esetében, melynek közösségei élnek a szomszédos országok területein. Ez a felismerés, sok kompromisszum és még több munka vezetett odáig, hogy
Szerbia és Magyarország kapcsolatai a gyűlölködésből történelmi barátsággá alakultak át.
Soha nem voltak ilyen jók a kapcsolataink,
mint most, és ennek nem csak a két ország a haszonélvezője, hanem mindenekelőtt a vajdasági magyar közösség. A magunk részéről mindent megteszünk azért, hogy Szerbia minél előbb csatlakozhasson az Európai Unióhoz, támogatjuk magyarországi és vajdasági cégek beruházásait, a szerbek pedig minden szomszédunknál több jogot adnak a náluk élő magyar közösségnek.
A szerb-magyar barátságnak erre a hétre is jutott egy kifejeződése:
Aleksandar Vucic pártjának kényelmes abszolút többsége ellenére ismét magyar elnököt választott magának a Vajdasági Tartományi Parlament, mégpedig a vajdasági magyarok vezetője személyében.
Pásztor István az egyik legtöbbet tette a két nemzet barátságának megteremtéséért, így nem lehet kérdés, hogy megérdemli-e a kinevezést. S ez a kinevezés a garancia arra, hogy a szerb és a magyar kormány ugyanúgy gondolkodik a vajdasági magyarok közösségéről, mely összeköt és nem szétválaszt minket.”
Szerző
3 Comments
Leave a Reply
Leave a Reply
Friss
- Szanyi Tibor: kracsun = karácsony? – Úgy látszik, a jó hírek csak nem akarnak Orbánhoz kötődni
- Készülj a karácsonyra – 5 jótanács: így díszítsd az otthonod
- Orbán Viktor szerint “Brüsszel” Magdeburgot akar csinálni Magyarországból
- Időjárás, ma havazik, de mi lesz karácsonykor?
- Vasárnapi horoszkóp két nappal karácsony előtt
- Jobb félni? – Nemcsak rendőrök, de civilruhások is figyelnek
- Szoboszlai megy a Real Madridba?
- 10 000 ember az ünnepi asztalnál – idén is lesz krisnás Karácsonyi Szeretetlakoma a Népligetben
- Mit keresett Magyar Péter Lévai Anikó ölében? – Megoszlanak a vélemények az Orbán családban…
- Meddig még a pitlákság útján? -érdeklődött egy kommentelő, amikor kiderült, hogy lenyúlta a kormány a gyermekotthonból a tegnap átadott TISZA-ajándékokat
Pingback: A magyar határ mellett van a dél-európai vakcinaturizmus központja - Városi Kurír
Pingback: Egy újabb összeesküvéselmélet gátolja az oltást - Városi Kurír
Pingback: Legújabb Európai Uniós átok: "Lobbizzon érted Szijjártó"? - A magyar külügyér magára venné az EU-s Passzátszél fújásának terhét is - Városi Kurír