Blogbazár
Vásárhelyi Mária: tényleg van valami önpusztító hajlam ebben az országban…..
„Az EU tagállamain kívül csak a Szerbiából érkező külföldiek léphetnek be Magyarországra. Ilyen az, amikor a közérdeket bármi áron alárendeli a hatalom a saját politikai érdekeinek.

Nem számít, hogy pillanatnyilag a fertőzés szempontjából a legveszélyesebb európai ország,
hogy drámaian emelkedik a fertőzöttek száma, hogy már a szerb kormány is rendkívüli helyzetet rendelt el a járvány terjedése miatt,
csak az számít, hogy Vucic a haveri körhöz tartozik és híven követi Orbán példáját.”
„Az uniónak azt a kérését, hogy az unión kívüli országokból is engedjünk be polgárokat, Szerbia kivételével nem tudjuk egyelőre teljesíteni, mert az ellentétes lenne a magyar emberek egészséghez fűződő érdekével” – ezt jelentette be a miniszterelnök.
„Ez ismét látványos példája annak,
hogy a fidesz kormányt kizárólag saját politikai érdekei vezérlik, és mindent – a lakosság egészségének óvását is – ennek rendeli alá. Ezt most mindenki látja, akárcsak a járvány elején a védekezőeszközök hiányát, a hazudozást, a félretájékoztatást, a kórházi ágy kiürítését, a fertőzöttek szállítását, a nyakló nélküli pénzszórást stb.
Aztán majd gyorsan el is felejtjük, akárcsak az első hullám idején uralkodó káoszt, szakszerűtlenséget, lopást.
És nagyon elégedett lesz a lakosság a kormány járvány elleni védekezésével. Tényleg van valami önpusztító hajlam ebben az országban.”
Háttér-kitekintő….
A koronavírus-járvány súlyosbodása miatt rendkívüli helyzetet hirdettek pénteken Belgrádban
– jelentette a szerbiai média. Zoran Radojicic belgrádi polgármester a fővárosi válságtörzs javaslatára döntött a rendkívüli helyzet kihirdetéséről, hogy megtehessék a szükséges óvintézkedéseket az emberi életek védelmében. Az intézkedés azonnali hatályú.
Csütörtökön 359-cel nőtt Szerbiában a fertőzöttek száma, ami a legnagyobb növekmény április közepe óta.
Az országban a koronavírus-fertőzöttek 82,5 százaléka belgrádi.
Tömegkorlátozás, záróra, maszk
Radojicic szerint a rendkívüli helyzet bevezetésével három újfajta korlátozás lép életbe a főváros területén. Legfeljebb száz főre korlátozzák a zárt helyiségekben egyszerre tartózkodók számát, azzal, hogy meg kell tartani köztük a másfél méteres távolságot. Szabad ég alatt ötszáz fős a korlátozás. Emellett 23 órától reggel hatig zárva lesznek azok az éjszakai szórakozóhelyek és kávézók, ahol nincs kinti terasz vagy kerthelyiség. Hétfőtől szigorúbban ellenőrzik a védőmaszk viselését, és büntetésre is számíthatnak azok, akik nem hordják.
Radojicic szerint egyelőre nincs szükség a főváros lezárására, de mihelyt a szakértők úgy foglalnak állást, hogy meg kell tenni, Belgrád vesztegzár alá kerül.
Goran Vesic alpolgármester egy belgrádi tévének nyilatkozva azt mondta, hogy egyelőre két hétre vezetik be a rendkívüli helyzetet. Hozzátette, hogy
a fertőzések zöme az éjszakai szórakozóhelyeken és partikon történt.


Szerző
Friss
- „Remélem Anikó asszony csinált az útra fasirtos zsömlét” – kommentelték Orbánék „Ryanair-rel utazását”
- Csak egy kis matek Orbán Ráhelnek, Vásárhelyi Máriától
- Az Európai Parlamentben Orbánt elküldték ‘melegebb éghajlatra’, ha értik mire gondolunk
- Szia, Uram! Kérsz 1.600 milliós EU-támogatást, ami nyomtalanul eltűnhet? – Csak tudnánk, mi baja velünk az Uniónak….
- Országszerte ‘bedőltek’ a kormányablakok
- Közlöny van róla! – Pintér miniszter nem aprózta el: 2029 december 31-ig éves bontásban adott ki utasítást
- Vita a halálbüntetésről: érv és ellenérv – 3+1 téves halálos ítélet
- „Deutschét hol lehet megnézni?” – kommentelték a hírt, miszerint transzparens a TISZA EP-képviselőinek vagyonnyilatkozata
- Hiszed, nem hiszed? – Július 11-i horoszkóp péntekre, a hét utolsó munkanapjára
- Furfangos Fidelitasosok -övék a jövő!?- frenetikus foglalatossággal fontoskodnak az EFOTT-on