Ez a nap
Szijjártó: világméretű liberális álhírgyárak működnek
Szijjártó kicsit túloz! Az, amit a Fidesz-kommunikáció csinál hatékony, meg csapbólfolyós, de, hogy világméretű lenne, azt azért nem mondanám! Meg, hogy liberális, na azt sem, de hát Ő is emberből van, tévedhet. Vagy nem magukra gondolt a magyar külügyér?
Világméretű liberális álhírgyárak működnek,
amelyek világméretű hazugságokat terjesztenek, s úgy támadnak meg embereket minden alap nélkül, hogy azt igazságnak állítják be – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A miniszter felidézte, amikor egy kicsit több mint két éve Donald Trumpot megválasztották az Egyesült Államok elnökének, akkor „esett le igazán” a liberális nemzetközi médiának – élén CNN-el -, és a liberális politikai elitnek, hogy nem ők választják ki az ország elnökét, hanem az amerikai polgárok választják meg.
„Uniós hisztéria”?
A külügyminiszter szerint Donald Trump megválasztása hisztériát okozott az Európai Unióban is, kiforgatták az új elnök szavait például a NATO szerepe kapcsán, és rengeteg energiát vitt el az is, hogy azt állította a nemzetközi média, miszerint az oroszok beavatkoztak a választásba Trump oldalán.
„Ez történt Amerikában, két évig létezett ez a világméretű hazugság, fake news, ahogy ezt az angolszász világban mondják, tehát álhír, és ez két év után úgy omlott össze, hogy akik ezt kitalálták és két éven keresztül fenntartották, azoknak a szeme sem rebben”
– emelte ki Szijjártó Péter, hozzátéve, hogy a hazugságot kitaláló és fenntartó médiumoknál senki nem kért elnézést az olvasóktól és a nézőktől ezért. A tárcavezető szerint az bizonyos, hogy már a következő álhír gyártásán dolgoznak ezekben a médiumokban, s ennek bármelyik politikus a céltáblája lehet, aki eltér a liberális fősodortól.
Aki patrióta politikát folytat,
aki ki meri mondani, hogy a saját országa az első, a vallási, nemzeti, kulturális identitás fontos, és fallal meri megvédeni az állampolgárok biztonságát, az ellen „hadjáratot folytatnak”, s megpróbálják hazugságokkal lejáratni.
Ez a jelenség Európában sem szokatlan, és
ez a bánásmód a magyar kormánnyal is, hiszen az összes „jogállamisági mázzal leöntött” támadás az álhír kategóriába tartozik –
hangsúlyozta, és elmondta, Magyarországon a legolvasottabb, a legnézettebb és a leglátogatottabb médiumok mind kormányellenesek, vagy kormánykritikusok.
„Az amerikai példa szerintem egy fontos útmutatást ad nekünk, mert az amerikai elnök kitartott, több mint két éven keresztül vívta ezt a küzdelmet és kiderült, hogy igaza van (…), nekünk is ugyanúgy ki kell tartanunk, ugyanúgy mennünk kell előre, s ugyanúgy azzal kell szembesülnünk, hogy a sokadik lebukása ennek a nemzetközi álhírgyárnak is ugyanazt fogja indukálni, mint az eddigi lebukások: kitalálnak majd egy újabb hazugságot”
– fogalmazott szegény, szegény üldözött Szijjártó Péter.
Szerző
Friss
- Orbán ‘mert megtehetem’ aljassága: vigyorogva alázta -a megvett, behülyített?- Gáspár Győző ‘zebraügyi főtanácsadót”
- Interjú: Füredi Krisztián szexuálpszichológus
- Robbanás Moszkvában: ég Vlagyimir Putyin limuzinja
- Szanyi Tibor: a világ vége
- Propagandalevelet kap mindenki a kormánytól Orbán szavaztatási ötlete mellé – Aki kinyomtatta, már jól járt…
- Szülők kérték, Rétvári államtitkár teljesíti
- Tarjányi Péter: egy átlagos szombat….
- Magyar Péter szombat reggeli (nagyon is valószínű) összeesküvés elmélete + egy kis Hadházy
- Erre gondolt, miniszterelnök úr? -‘Áttelt poloska’ támadta meg Balatonalmádi jegyzőjét
- Lázár-tesztember szájával arról ‘érdeklődik’ a regnáló, hogy mit szólna a nép a halálbüntetés bevezetéséhez