Connect with us

Kerítésen túl

Szilágyi Péter: az ünnep minden magyart együtt talál

Megosztás

Több ezer zarándok vett részt szombaton a székelyföldi Kézdiszentlélek fölötti Perkő hegyen álló Szent István-kápolna búcsúján.

Megosztás

Több ezer zarándok vett részt szombaton a székelyföldi Kézdiszentlélek fölötti Perkő hegyen álló Szent István-kápolna búcsúján. 

A kézdiszentléleki ünnep délelőtt a község főterén álló Szent István-szobor mellett kezdődött, ahol az ünneplőket Szilágyi Péter, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára is köszöntötte

Ünnepi beszédében Szilágyi Péter úgy vélte: Szent István megtalálta a magyar nemzet megmaradásának kulcsát. Éppen ezért ma is vissza kell térni és ragaszkodni kell azokhoz az erkölcsi alapokhoz, amelyeket uralkodása alatt lefektetett. Ezek között a legfontosabbnak az európai kereszténység védelmét és fenntartását tekintette. 

A helyettes államtitkár kijelentette: bárhol éljenek a világon, a magyarok egy nemzet részeként ünneplik augusztus 20-án országuk születését. 

„Ameddig meg tudjuk őrizni a Kárpát-medence egységét, ameddig békességben élhetünk benne, ameddig egy nyelven szólhatunk, és egyazon Istenhez fohászkodhatunk, addig minden nap van okunk az ünneplésre”  

fogalmazott a Nemzetpolitikai Államtitkárság helyettes államtitkára.

Szilágyi Péter vasárnap már a muravidéki Dobronakon mondott ünnepi beszédet

Szilágyi Péter azt mondta, „éljünk bárhol a Kárpát-medencében, éljünk bárhol a világon, augusztus 20-a minket, magyarokat együtt talál”. 

Kiemelte: ha valamivel össze kellene foglalni augusztus huszadika üzenetét a mindenkori magyarság számára, akkor Szent Istvántól két szót emelne ki: kövesd szokásaimat.

„Augusztus huszadika azt üzeni számunkra: térj vissza az alapokhoz, vizsgáld meg őket, és vizsgáljuk meg önmagunkat is ezekhez az alapokhoz viszonyítva!”

Úgy vélte: éljenek bárhol a világban, a magyarokat összekötik ezek az alapok, felismerhetők a közös nyelvben, a kultúra egységében, a hagyományokban és a történelemben.

Dobronakon nem kell hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a hagyományok megtanulása, az ősök szokásainak követése és a cselekvő összefogás – mondta a helyettes államtitkár, rámutatva: a magyar hagyományoknak, a muravidéki kulturális örökségnek nemcsak a megőrzése folyik ott, hanem a továbbörökítése, a jövő nemzedéknek való továbbadása is. 

A muravidéki magyar közösség által az elmúlt években elindított programokból, megvalósított eredményekből példát vehet a Kárpát-medence magyarsága – mondta, megjegyezve, „az itt élő magyarok rendszeresen bizonyságot tesznek arról, hogy ragaszkodnak ahhoz a földhöz, ahol élnek”.

A helyettes államtitkár szerint „őseink szokásainak követése arra tanít meg bennünket, hogy az újonnan felmerülő problémák megoldásáért nem kell mindig megkerülni a világot, hanem elég egyszerűen visszatérni a közösségekbe. Ezek a közösségek minőséget képviselnek, sokszor olyat, amely évszázadok tudását foglalják egybe” – hangsúlyozta.

Úgy vélte: Szent István ilyen közösségbe hívta a nemzetet.

„Halljuk meg, amint ezt mondja: kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel”

összegezte Szilágyi Péter.

(MTI)

Friss híreink

Szerző

Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük